Az öreg Csahos
Először is elnézést kérek az elfogultságomért... De mégsem, hisz ez az ÉN naplóm. Imádom a négylábúakat, azon belül legjobban a kutyákat. Alant egy megtörtént eset betűi gubancolódnak össze egy öreg falkatag meghurcolásáról, dicstelenné vált öregkoráról. Egy kutyáról, "ki" mindig hű volt hozzánk, Emberekhez. Egy kutya, "ki" szolgálatban volt mindig, mindennap, Értünk. A valós történet ismeretlen részeit töltöttem fel saját gondolataimmal.
Seholországban egyszer hajdanán, Seholsincs megye közepén, Seholfalvában... Egy esős napon, a központban megállt egy fekete autó, a sofőr kiszállt, óvatosan körbe pislantott, majd a csomagtartóhoz sietett. Kivett egy szőrcsomót, letette az utcára, aztán gyorsan eliszkolt... Egy éltes németjuhász volt, ki csodálkozva tekintett a távolodó autó után, csak ült, nem zavarta, hogy eső veri bundáját, nyüszített, a vihar pedig lecsapott rá...
Az ázott kutya egy pad alá húzta be magát, bundája csatakos lett a verődő sártól, de fejét még mindig "abba" az irányban fordította. Fátyolossá vált a szeme, majd megadóan letette fejét, mintegy megadta magát sorsának... A vihar elvonult, a nap magasan járt, emberek jöttek-mentek a közeli boltba, és többen észrevették a kutyát, ki közben kiült pontosan oda, az út mellé, ahol kirakták.
Teltek a napok, a boltos megsajnálta, tett neki maradék szalámit, és egy tálkába friss vizet. Az öreg Csahos elfogadta az ételt, de csak a harmadik napon. Óvatosan kerülte, hogy megérintse a jószándékú ember. A boltos gondolkozott, hogy mit lehetne tenni, de hazavinni nem merte saját kutyái miatt. Két hét telt el, és Seholfalva lakói megszokták az Öreget, ki szinte egybenőtt a paddal, és az út porszegélyével. A kutya figyelte, kik járnak-kelnek előtte, már megismerte őket szagukról, és hangjukról...
Csak egy kisgyermekes anyuka nem szívlelte, ki alapból utálta az ebek összes példányát, mert kiskorában egy megharapta. Egy felhős-napos délelőtt a fiatal anyuka a bolthoz tolta csemetéjét, mikor megállította barátnője azzal,hogy elkészültek közös nyaralásuk fényképei. A két nő belemerült a fényképek sokaságába, és a kutyautáló anya nem vette észre, hogy gyermeke ficánkolása miatt a babakocsi lassú gurulásnak indult az út felé...
A kutya figyelte, kik járnak-kelnek előtte, már megismerte őket szagukról, és hangjukról...
Az eddig nyugodtan ülő kutya megfeszült a figyelemtől, mert az ő figyelmét nem kerülte el a közeledő kamion. Közben a babakocsi kigurult az útra, majd megakadt a kereke a vízelvezető rácsban. Az Öreg nekilódult, és néhány ugrással ott termett, és nem tőrődve az anya sikolyával - ki közben ráeszmélt, milyen veszély fenyegeti gyermekét -, kikapta a kisdedet a kocsiból és a pad alá vitte, óvatosan letette, majd melléfeküdt...
Az anya tovább sikítozott, hogy a kutya széttépi gyermekét, barátnője pedig rendőrt hívott, ki miután megérkezett, telefonált az állatorvosnak intézkedés céljából... Ezt az egész jelenetet végignézte egy kisfiú, olyan tucatéves lehetett, megértette, hogy a megmentő válik áldozattá, így szólt édesapjának, hogy jöjjön ki. Hadarva elmondta neki, hogy mit tett az Öreg, és ma van a születésnapja, és ő semmi mást nem kér, csak hozzák haza a kutyát.
Az apa vakarta fejét, mert nem voltak gazdagok, de szerette annyira fiát, hogy kézenfogta őt és a kiabálók felé indultak. A kisfiú a rendőrnek elmondta, hogy mi hogyan történt, és a kiérkező állatorvos is korholni kezdte az elvörösödő anyát. Míg mindenki ezzel volt elfoglalva, a kisfiú odasétált a kutyához, felvette a gyereket, és megsimogatta a csatakos fejet, és csak annyit mondott: "Gyere..."
Az Öreg felkelt, farkát óvatosan csóválta, és félőn tekintett a többi emberre, de a kisfiú olyan biztatóan tekintett rá, hogy mellette sétált. A felnőttek csak most vették észre, mi történt, és mind mosolyogtak a kutyára. Röviddel ezután apa és fia együtt sétáltak hazafelé, kettejük közt pedig az Öreg. Meg kell fürdetned ám, de majd segítek, szólt fiához, s mikor hazaértek, azonnal neki is láttak...
A kisfiú fürdetés közben a kutya nyakára tette kezét, majd valami furcsát vett észre... Egy nyakörv! Rajta egy név: Csahos... Szólt apjának, ki megállt, meredten a kutyára meredt, majd szeme könnybelábadt. Rekedt hangon annyit mondott: Fiam, emlékszel a történetre, mikor a bányatóba fulladtam volna, ha nem ott gyakorolnak a mentőkutyások? A kutya neve, ki akkor kimentett, Csahos volt!
Az Öreg Csahos pedig pontosan tudta ki Ő, és úgy csatakosan képennyalta mindkettőjüket. Otthonra talált... Megint.
A kutya valóban mentőkutya volt, és gazdája halála után, annak mostohafia nem akarta ellátni a kiöregedett életmentőt, így vidékre vitte és kidobta. Néha a más által kidobott "dolgok" mekkora értékek lehetnek, ugye? Az élet mindig furcsa dolgokat tár elénk, és sokkal fantáziadúsabb, mint a legagyafúrtabb forgatókönyvírók tolla...