Balfogás!
Sajtóhírek szerint néhány hónapja Fischer Iván lakásán döntötte el a ballib értelmiség, Heller Ágnes, Konrád György, Závada Pál és társaik, hogy Bajnainak hátrébb kell vonulnia, s be kell engedniük Gyurcsány Ferencet és Demokratikus Koalícióját. Végzetes hibának bizonyult!
Mesterházy választási vereség utáni nyilatkozata szerint Gyurcsány és Bajnai nélkül az MSZP legalább ugyanezt az eredményt hozta volna. Bajnaiék csapata akkor 5% felett állt, és Fletó csapata is jó eséllyel növekedett a bűvös határ felé. Az „Összefogás” majd „Kormányváltás” nevű, gyakorlatban azonban inkább „Széthúzás”-nak nevezhető együttes tehát kevesebb parlamenti helyet szerzett, mint arra külön-külön esélyük volt.
Bajnai és Gyurcsány 4-4 helye nem frakcióképes, mondhatni szinte súlytalan. A libákról elhíresült Bajnai Együtt 2014-PM csapata, nem hogy „Millát”,de talán százezreket is alig hozott. Fletó dinamizmusa leiskolázta az MSZP-t is, de a pártszövetség padlót fogott. Aligha kétséges, Fletó stílusa miatt tíz vagy éppen százezrek maradtak otthon. Fischer, Heller, Konrád és társaik sikeresen összekutyulták!
Hírek szerint tegnap Heller azt mondta, hogy a művészek és tudósok ne avatkozzanak a politikába, mert abból hibás döntések születnek. Valóban, ezt már demonstrálniuk is sikerült! Mellesleg a filozófus asszony szerint a választás demokratikus volt, csak hiányzott a sajtószabadság.
Ezt én földi halandóként kevésbé érzékelem, újságárusok standján és üzemanyag állomásoknál mindig látok néhány Népszavát és Népszabadságot. Bár lehet, hogy csökkent a kereslet! Megjegyzem, a Népszabadság mint a sajtószabadság szimbóluma a 60-as, 70-es években szinte kizárólagosan uralta az újságos standokat, bár néha kivillant a nép szava (tehát a Népszava). Mert a kádári diktatúrában a népnek szava volt és szabadsága, melyre ma már tudjuk, százezer besúgó és a már akkor is meglévő technika figyelt és vigyázott, s persze jelentett róla.
Tíz évvel ezelőtt a nemzeti oldalnak szinte alig volt megjelenési lehetősége. Érdekes: a demokrácia nagyasszonyának még egy felkiáltó jele sem volt akkor, igaz, csaknem százmilliót kapott a műszaki fejlesztési alapból filozófiai elmélkedéseinek kidolgozására.
Nem hallottam hangját és tiltakozását akkor sem, amikor Gyurcsány miniszterelnöksége alatt szemeket lövettek ki, jól szervezett csoportok – és nem a tömeg – felgyújtotta a TV székházat, melyet egyetlen gomb megnyomásával meg lehetett volna akadályozni. Bírósági ítéletek által bizonyítottan embereket kínoztak meg, s október 23-án könnygáz és kardlap fogadta a FIDESZ nagygyűlésről éppen eltávozókat.
Heller Ágnes nagyasszony „tisztességesnek, bár rossz politikus”-nak tartja Gyurcsányt. Ez egy magas tudású filozófus válasza őszödi beszédre, kilőtt szemekre, kínzásokra, könnygázra és lovasrohamra?
Igen, bennünk, keresztényekben is bőven kell a megértés és méltó főhajtás.
No comment!
Hol szólalt fel Heller Ágnes, mikor Kertész Ákos alattvalónak nevezte nemzetünket és röfögő moslékevőknek hívta a magyarokat (mely, úgy tűnik, nem az ő szeretett és vallott nemzete).
Heller Ágnes tegnap azt üzente: „nem lesz itt nyugi”! Tudjuk, ezen már évtizede munkálkodik csapatával, Magyarország rosszhírének keltésében élenjárva. Szegény!
Most éppen a német megszállás emlékművének felállítása ellen tüzelik a Millából megmaradt kis csapatot. De miről is van szó? Mert én is helyeslem a holokauszttagadás büntetését. Ekkora nemzetirtást nem lehet, nem szabad tagadni. Ez önmagunk elleni bűntett, az igazság megtiprása lenne. Három Auschwitzot megjárt asszonnyal beszéltem. Egyikük, somogyi zsidóasszony, elmesélte, hogy gyermekét a krematórium után halottan vehette kezébe! El tudják képzelni ezt az emberi fájdalmat?
Igen, bennünk, keresztényekben is bőven kell a megértés és méltó főhajtás. De nekem és nekünk ne egy – múltja által bolsevik, s természetesen vallástalan – munkásőr mondja meg, állíthat-e népünk emlékművet a náci megszállásnak, tisztelhetjük-e Horthyt, aki nélkül ma talán nem lenne zsidó, ki minket szidjon! Bár talán a Sztálin által visszaküldött 2000 moszkovita túlélte volna a vészkorszakot, mivel ők akkor éppen Moszkvában készültek országunk bolsevizálására.
Hazatérvén még a magyar kommunistákat is börtönbe zárták, s majd 200 szociáldemokratát, fele zsidó származású. Faludy György alig, de túlélte Recsk megsemmisítő táborát. Mellesleg 7 zsidóból álló csapat jutott ki csavaros ésszel, s egyikük nyugaton meg tudta verni a vészharangot. Köszönet nékik!
Hányszor és a média hány helyén kell ismételnem: a szakadék nem magyar zsidók és keresztények, hanem bolsevik internacionalisták (ma döntően globalisták) és a nemzeti oldal között húzódik.
Napok óta dolgozom azon, hogy Magyarország annyi üldözött rétege közül aktuális évforduló mentén politikától, s különösen posztbolsevik befolyásmentesen megemlékezhessünk egy fejhajtással 1944-ben elhurcolt magyar polgártársainkról. A Don-kanyar elpusztult hőseinek évfordulója elmúlt, a német meghurcoltatásé következik. Most, bár nemcsak most Radnótira, Rejtőre, a kegyetlen módon meggyilkolt Petschauer Attillára és sok százezer honfitársunkra kell ez évben (is) emlékezni.
S milyen szomorú, hogy előtte a megemlékezés földjét le kell tisztítanunk. És meg kell tisztítanunk a múltat, a jelent, megteremtve a jövő tiszta alapjait.
A bolsevik múltú baloldal a választáson padlót fogott. Talán valami igazibb és nemzetibb baloldal is kicsírázott. S jogosan mondják sokan a szoclib oldalon, hogy félnek. Miért ne? Képzeljék, hogy Gyurcsánynak vissza kellene adnia az Apró-villát, a kisajátított zsidó vagyont, 15 000 budapesti polgárnak elvett házát, s részben elvett hazáját. Elképzelhetetlen?
Szlovákiában és Romániában megtették! S miért nem lehet emlékmű a megszállásról? Mert a talaját vesztett bolsevik réteg utolsó hivatkozási alapját is elvesztené!
1944. március 19-ig Magyarország volt Európában az egyetlen hely, ahol a hazai és más országokból menekült zsidók joggal reménykedhettek a sikeres, bár nehéz túlélésben.
Emlékmű ellenben ne legyen – mondják szoclib körök! Jól érthető érdekekből, sok évtizedes privilégiumok őrzéseként! Vörös Rébék mondja: kááár! S mondom Arany után: Hess madár!