Féltékenység, a kedves dög
Elönti az agyamat egy pillanat alatt a harag, a düh. Észérvek kizárva. Az ego átlép rajtuk. Durva helyzet ez. Mert miért is vagyunk féltékenyek? Azért, mert a körbepisilt szeretett Ő-t megkörnyékezi valaki, vagy Ő környékez meg valakit? Ez nem mindegy.
Az előbbinél fordulhat elő az a bizonyos természetes, egészséges féltékenység. Mert másoknak is tetszik, tehát büszkék is lehetünk akár rá, miután levonul az agyunkról a hirtelen bekövetkező agyláz. Mert szép, délceg, férfi, s ez másoknak is feltűnik. Na, ezt a fajta féltékenységet én mint nő, el is várom. Tessék körbepisilni! Ez kell! Hogy tudjam, hogy számítok, hogy kellek, hogy szeretnek, és mindezt szenvedéllyel. Ha ez nincs, ott már szikra sincs.
Ha viszont Ő környékez meg valakit, akkor okot ad a féltékenységre. Na, itt az ego akkora gázt ad, hogy nehéz eldönteni, hogy valóban a szerelmünk esetleges végét jelző ok miatt vagyunk féltékenyek, vagy a büszkeségünket sérti a dolog. Aki ezt világosan és tisztán át tudja látni, az előtt le a kalappal. De azt hiszem, ez a megvilágosodás csak a lecsitulási időszak után következik be.
Javaslom az első verziót megélni mint a szerelemmel járó kedves dögöt. A másodikat iktassuk.
