Válságos viszonyok
Keressük, őrült módon kutatjuk, hogy ki az az ember, aki megfelel az elvárásainknak, aki –állításunk szerint - tökéletes passzol hozzánk. Igényeink vannak, sőt, egyenesen követeléseink, amelyek ha nem teljesülnek, rögtön felháborodással nyugtázzuk. Az általunk felállított elvárásoknak vajmi kevés ember képes megfelelni, de természetesen velük sem leszünk elégedettek. Nem tetszik a haja színe, túl alacsony, nagy az orra- máris, percek alatt építjük fel a nem megfelelőség falait szorosan magunk köré.
Élni akarunk, az életigenlés ott csörgedezik az ereikben, a vérünkkel együtt, és minden nap arra sarkall minket, hogy hajtsunk, lépjünk tovább, keressünk. A boldogság azonban elmarad, és várat magára egészen addig, amíg fel nem adjuk magunkat, és el nem fogadjuk a személyiségünket.
Nem érdekel, hogy nem kék a szeme, hogy viccesen nevet, vagy, hogy nagy az orra. Hidegen hagy, hogy a gyerekes és buta elvárásaimnak nem felel meg. Most jó.