Azt hiszed, van időd
Későn fekszünk és korán kelünk. A napok és a hetek ellenünk fordulnak, összefolynak, majd amikor már késő, kihánynak a partra minket.
Az sem segít, hogy állatkertbe járunk, hogy a magunkfajták között is eltöltsünk egy kis időt, meg lakáskocsmákba, hogy életünkben legalább egyszer zenéljük el szívből a no diggity-t. A cigarettapapír, ahogyan az életünk, pereg le a szemünk előtt, és száll el a semmibe. Moziba is járunk, mondván, legalább addig se kell beszélni, viszont egészen nyugodtan lehet sírni a sötét teremben. Mi még azt hisszük, hogy az éjjel kettőkor evett zsíros kenyér olyan, mint az éjjel kettőkor evett gyros. De nem.
Még megvesszük antikváriumból az akciós Petri-összest, sőt, még el is olvassuk. Indokolatlanul sokat kezdünk sportolni, de nem futunk a busz után. Ha azt álmodjuk, boroztunk, akkor borozni fogunk. Az ágyunk jobb oldala párna és takaró, késő éjjeleken a testünkre váró koporsó, a bal pedig nevek - ugye Petri is - és címek. Meg sminklemosó.
Moziba is járunk, mondván, legalább addig se kell beszélni, viszont egészen nyugodtan lehet sírni a sötét teremben.
Többször látjuk a hajnalt, mint nyáron, és már nem vagyunk olyan barnák se. Le szoktuk fényképezni magunkat, de utálunk posztolni akármit is.
A naptárat hurcoljuk mindenhová, erősen szorítjuk, mert azt hisszük, akkor nem száll ez az idő olyan gyorsan.
