Gesztenye a zsebemben
Gesztenye a zsebemben
Először annak az észtnek mondtam még a nyáron
hogy nem, nem mi, csak én meg te
aztán még párszor elismételtem
ezt mindenkinek
nehogy én magam is mást higgyek.
Az ősz a homlokodig ért
hullott a hajad
a szálak a tarkódtól a válladig
sima függönyként omlottak.
Ezeket én ki akartam tépni
összegyűjteni,
cigisdobozba tömködni,
régi komódba rejteni
de mire ki mertem mondani, nem volt mit tépni.
Helyette vadgesztenyét szedtél nekem
kettőt:
egy nagyobb
egy kisebb
az egyiken egy kis seb.
(Az lett az enyém.)
A bőrdzsekim zsebébe tetted,
hogy egy év múlva majd öröm lesz.
Majd bejelentkeztél a fodrászhoz
este az észt csengetett
Ugye nem beteg?
Aztán az észt északra költözött,
többet nem kérdezősködött.
A gesztenyék barázdásra száradtak
a zöld seb barnára foltozódott,
fagyos tél jött, a konvektor hangosan kattogott
a kabátot tisztítóba vittem
- a borítéknyi haj mellé - a szekrénybe tettem.
(Megjelent a Híd 2013/12.számában)
