Hagyd megtörténni!
Azt hiszem, a saját korlátaink átlépésének legnagyobb akadálya a félelem. A félelem, ami miatt kifogásokat gyártunk, csak azért, hogy inkább maradjon a megszokott langyos víz. Inkább, mint egy forró fürdő, ami olykor megsebesít, de a pulzusszámot biztosan növeli.
Vannak, akik életeket élnek le lábvízben. Kiszámítható, biztonságos, semmi meglepi. Ez is egy választás. A járt út.
De olykor úgy döntünk, hogy a járatlant is kipróbálnánk. Ez csak egy pillanaton múlik. Két másodperc alatt határoznod kell. Kockáztatsz vagy visszalépsz? Én egyszerűen csak hagytam, hogy megtörténjen. A (meg)érzéseimre hallgattam. Nem is tudtam igazán, mit teszek. Csak hagytam. Mert kellett. Mert húzott minden sejtem, szervem. Nem tudtam, mi lesz utána, de ma már az sem tart fogva, ami előtte volt. Életem egyik legjobb döntését hoztam meg akkor. Ma már biztos vagyok benne. Olyan dolgot kaptam, amit eddig még soha. Váratlanul ért, ahogyan maga a döntéshelyzet is.
Ma pedig pislogok, hogy ilyen jó tényleg lehet?!?
Bele sem merek gondolni, hogy nap, mint nap hány ember megy el a boldogsága mellett. S vajon én mennyi mellett mentem el eddig?
