A nő
Elmesélek egy rövid történetet. Táncoltam egyszer, hajdanán, az Üveghegyen is túl egy Férfival, s a tánc végén az egyik barátnőm elképedt arccal mondta, még sosem látott olyan szépnek, mint abban a pár percben. Megváltoztam, mert vezettek, mert tartottak, mert kívántak. Ez ennyire egyszerű.
A nő tud lenni egy stabil, erős vár, ahova jó megérkezni. Ahol melegség és megértés fogad. Egy puha öl, amelyben el/be lehet bújni.
Ösztönlény, aki követeli, hogy falhoz nyomják, most és azonnal. Harap, elvesz, utasít, elvár.
Szende szűz, aki nem mer ránézni, lesüti a szemét, pirul, zavarban van, kacag, elfut és visszaszalad.
Kislány, aki elveszett emberként áll a világ közepén, és egy erős, biztonságos karra vágyik.
Kétségbe esett fruska, akinek a hajába belekap a szél és az arcába csapja, s nem látja a helyes utat. Fogni kell a kezét és vezetni.
Nő, akit meg kell hódítani, körbe kell udvarolni, megsimítani, hizlalni a szépségét.
Megváltoztam, mert vezettek, mert tartottak, mert kívántak.
Erős és független ember, aki meg akarja állni a helyét a világban, de rájön, hogy ez félboldogság.
Egy tollpihe, amely arra sodródik, és ott érzi jól magát, ahová a szél fújja.
Anya, aki saját maga példa, és egy bástya a gyermekeinek.
Kicsi kertész, aki ültet. Fákat, gondolatokat, szépet, s ezeket neveli magában, másokban.
De ezt leginkább bordaként, foltként, a másik feleként, egy ismerős ismeretlenként tudja megtenni. A Férfi mellett.