Kritikusok Budapesttől Bécsen, Berlinen át Londonig
Miközben egyre többen elismerik az Orbán-kormány teljesítményét, még mindig erős támadások érik az országot. Legutóbb a brit lapok estek Magyarországnak Andor László EU-biztos miatt, aki visszaszólt az angol miniszterelnöknek. Mert Andor László magyar. És aki magyar, az az angol sajtó szerint eleve nem lehet demokrata.
Ugyanígy antidemokratázzák le a kormányt, vele Magyarországot mások is. Ezek a maguk területén elismert emberek képesek a tényeket azonnal figyelmen kívül hagyni, amikor a magyar helyzetet elemzik. Heller Ágnestől, Schiff Andráson át Lendvai Pálig. Heller legutóbb a svéd televízióban kelt ki a kormány ellen. Visszatérő vádja, hogy megengedhetetlen, hogy vezető politikusaink egy kollégiumból kerülnek ki. Szerinte ez a világon egyedülálló jelenség.
Nem az. Még Magyarországon sem. Gondoljanak Antall Józsefre, aki a minisztereinek jelentős részét a szűk baráti köréből nevezte ki. Vagy Horn Gyulára, akinek kormányzásakor az MSZMP és a KISZ volt vezető gárdája került meghatározó pozícióba. Gáll Zoltántól, Kovács Lászlón, Lendvai Ildikón, Kiss Péteren, Szekeres Imrén, Keleti Györgyön, Kökény Mihályon át egészen Kósáné Kovács Magdáig. Csak azért nem Horn-ember volt a köztársasági elnök, mert az SZDSZ közbeszólt.
Ugyanezt tette Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, vagy Bajnai Gordon is. A Bajnai-haver Oszkó Péter pénzügyminiszter volt. Így megy ez az egész világon, Adenauertől Merkelig, De Gaulle-tól Sarközyig.
A gond a külföldi (és belföldi) kritikusoknál, hogy a kiindulópontjuk hibás. Ugyanis semmi ok nincs arra, hogy a szavazók Orbán Viktor kormánya ellen voksoljanak.
Paul Lendvai igyekszik újabban moderáltabban beszélni a magyar helyzetről. Mint aki tudja, hogy korábbi ítéleteivel igencsak melléfogott. Vagy Schiff András, a kiváló zongoraművész, aki 1979 óta nem él Magyarországon, de az ügyek egy részét reálisan látja. Nála is előjön persze a „félek” és a „ha”. „Ha” a következő választáson a Fidesz kénytelen lesz a Jobbikkal együtt kormányozni. „Ha” a médiatörvény büntetne, „ha” Áder így döntene, „ha” akarnák, „ha” betiltanák, „ha” Orbán ezt meg ezt tenné - és így tovább. Az sem zavarja őket, hogy több mint három év alatt nem jöttek be ezek a „ha” felvetések. Azért csak mondják, bele a nagyvilágba. Azt is jól tudják - bár tiltakoznak ellene -, hogy ezzel igen sokat ártanak Magyarországnak.
Azt mindegyikük elismeri már, hogy a szürke és semmitmondó baloldal nem tud érdemben fellépni a Fidesz ellen. Látják, hogy nem elég azt szajkózni, hogy Orbán Viktort le kell váltani. Mert Mesterházy és Bajnai fellépése óta csak ennyi a mondanivaló. Talán még a választási videózást hozták be mint új jelenséget.
A gond a külföldi (és belföldi) kritikusoknál, hogy a kiindulópontjuk hibás. Ugyanis semmi ok nincs arra, hogy a szavazók Orbán Viktor kormánya ellen voksoljanak. Különösen nem azok javára, akik a magyar politikai életben erre mostanság bejelentkeztek.
„Ha” ez mégis bekövetkezne - de ne is fessük mi sem a „ha”-t a falra, mert „félni” kezdek…