Baloldali keserűség
Jászapátiba hívta meg – szerencsétlenségére - Szekeres Imre szép múltú hadügyminiszterünk Kéri László politológust. Hát, ha valami volt őszinte beszéd, hát az nem az őszödi, de ez a jászapáti. A Magyar Nemzet híradása alapján becsülhetően legalább 40 b++++meg hangzott el Kéri László előadásában. Nincs okom kételkedni őszinteségében.
Valamikor az ELTE kollégiumában egy folyosón laktunk, s bár akkor nem politikáról, de társadalomról volt egymáshoz néhány szavunk. Ő a kádári rendszernek köszönhette, hogy egyáltalán tanulni tudhatott, én a kádári rendszer ellenére. De ettől még mögöttünk áll néhány óra, néhány évtizeddel ezelőtti párbeszéd. S küzdés mögötte, s küzdés mögöttem. S véletlenül nem kissé azonos pályánk a politikai elemzés területén. Ő „léte meghatározottan” valami baloldali, én létem és múltam által meghatározottan nemzeti. Furcsa mód, talán nem is feltétlenül szembenállóan.
Kéri Laci Jászapátiban terített! Igazi elemzőként először az MSZP-ről szedte le a keresztvizet. Darabokra kapva hibáit, „bal”lépéseit, dilettantizmusát. Aztán jött Bajnai és csapata, kikről nem volt egy jó szava sem, csak kritikája, majd Gyurcsányt és csapatát szedte ízekre.
Gondolom, Szekeres Imre lerágta minden körmét és megátkozta a pillanatot, mikor Kérit hallgatta.
Pedig Kéri Laci csak az igazat szólta. Ő, ki aztán egész élettörténetének sikerét a kádárizmusnak köszönheti, hátrányos családi helyzetből diplomát szerezve és kétségtelen tehetsége folytán karriert csinálva, bizony itt őszintén beszélt.
Gondolom, Szekeres Imre lerágta minden körmét és megátkozta a pillanatot, mikor Kérit hallgatta.
Pedig Kéri Laci csak az igazat szólta.
Beszélt a csalódott és megkeseredett baloldali szerepéből és érzelmeivel.
Lehet, ismétlem, hogy Szekeres rágta a körmét, de Kéri Laci kiöntötte minden keserűségét, s úgy tűnik, igazat szólt és jó elemzőként. Tőle sokak számára hitelesebb, mint tőlem, elkötelezett nemzeti gondolkodótól. S nem először hallok igen tisztességes baloldaliakat kifakadni, mint már Gyurcsány idejében is. „Laci! Ez a legrohadtabb fináncimperializmus!”- mondta 2007-ben egy idősebb hölgy, egykor „Tudományos szocializmus” tanszékvezető-helyettes, Gyurcsány miniszterelnöksége idején.
S mostanában egyre többen hívnak, egykor hívő, mára mélyen csalódott baloldaliak.
Mert a nemzetnek van igazsága! De meg kell érteni! És jó, ha ezt több oldalról mondjuk el!
Ezek megtisztulásunk apró, de igen fontos lépései!
A kép forrása