Meddig?
Egy hete borzolja a kedélyeket a fagyállós meggybor esete. Pontosabban amit mindez felvet. Újra. Merthogy nem új keletű a probléma: meddig lehet elmenni, hogy megvédjük értékeinket, amiért MI dolgoztunk meg, és amiről VALAKIK azt hiszik, hogy NEKIK abból JÁR. Alanyi jogon. Csak azért, mert nekik NINCS. Nekünk meg VAN.
Valaki, aki MEGDOLGOZOTT azért, amit elvettek tőle immár sokadszorra, megelégelte, és tett valamit. Tettének következménye, hogy az a valaki, aki viszont nem dolgozott meg érte, csak élvezni akarta, átélvezte magát vele a túlvilágra. Mondhatjuk, hogy ez volt a kockázati tényező. Nem az, hogy lefülelik lopás közben, hanem most az ÉLETE volt a tét. Ezt is bele kell számolni, ha valaki lopni megy.
Az most a trendi, hogy megvédheted azt, amiért megdolgoztál, de FIGYELMEZTETNED kell a tisztelt bűnözőt, hogy te most itt véded azt, ami a tiéd. A következő táblát tudom elképzelni ebben a meggyboros esetben, természetesen a meggyboros hordóra kitéve:
„Igen tisztelt és kedves Tolvaj Honfitársam! Kérem, hogy ne lopja el ezt a meggybort, ugyanis fagyállót kevertem bele. A fagyálló, ha emberi fogyasztásra kerül, az alábbi kellemetlen tünetekkel jár: gyomorgörcs, hányás, eszméletvesztés, nagyobb mennyiség elfogyasztása után halál, ami már nem tünet, és Ön ezt már nem érzi, de egyéb mást sem ebben az esetben. Javaslom, hogy ezt elkerülendő, inkább a csatornát tessék ellopni, mivel ha azt értékesíti a szabadpiacon, annak árából egészséges meggybort tud vásárolni, amelyből már csekély mennyiség ledöntése után is sikerül az eszméletvesztés állapotába kerülnie visszaállíthatatlan következmények nélkül. A további kockázatokról kérdezze védőügyvédjét vagy a Hatóságot. További kellemes fosztogatást kívánva: Jogkövető Honfitársa:”
A hétvégi házunkat már egy éve nem zárjuk, hogy legalább a zárat ne kelljen hetente cserélnünk. Gyakorlatilag már csak a falak állnak…
Nem vagyok cinikus. Csak nekem érdekes módon, nem jut eszembe lopni, ha nincs meg valamim, amire vágyom. Sőt. Továbbmegyek. A többségnek nem jut eszébe elmenni a szomszédba és kivágni a diófáját, ha elfogy a tűzifa. Elmegy a faboltba, és megveszi. Ha meggybort kíván, akkor elmegy a meggyborboltba, és megveszi.
Persze, sokkal olcsóbb ellopni. Büntetlenül sokszor egymás után. Meggybort, tüzelőt, dinnyét, téglát, csatornát…, mindent, ami mozdítható.
Pár éve felkapott kifejezés volt a „megélhetési bűnözés” ezekre az esetekre, ami szinte sugallta, hogy a társadalomnak félre kell néznie, ha ilyen történik, sajnálkoznia kell… Nem voltál szociálisan érzékeny, ha nem néztél félre.
De ki a szociálisan érzékeny a tisztességesen dolgozó, tisztességesen adózó, gyerekeit nem lopásra nevelőkkel szemben?
Valaki, aki MEGDOLGOZOTT azért, amit elvettek tőle, nem jelentette az eseteket a Hatóságnak, pedig a Hatóság IGAZSÁGOT szolgáltatott volna.
Nagyobbik lányom tizenkét éves volt, amikor a Cseri úti buszmegállóban, világos nappal várt a buszra. A születésnapjára kapott tőlünk egy kis ezüst gyűrűt. VALAKI, aki nem sokkal volt idősebb nála, világos nappal egy kést szorított az oldalához, és elvette tőle. EZ NEM EGY 16 KARIKÁS FILM, EZ A VALÓSÁG. Azonnal a Hatósághoz futottam, pontos személyleírást adva az elkövetőről, szinte csak lakcímet nem szolgáltatva. A Hatóság két órai írógép pötyögtetés után széttárta a kezét, és annyit mondott: bevihetjük, de egy óra múlva már újra kint lesz.
Én nem adtam a lányomnak még egy gyűrűt, bekenve mérgező anyaggal, hogy ha legközelebb el akarja LOPNI tőle az a VALAKI, akinek NINCS, de AKARJA…, és majd jól meghal tőle…, de Isten a tanúm rá, megfordult a fejemben. Ezzel szemben csak annyi történt, hogy attól kezdve nem járt busszal a gyerek.
Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
De.
A hétvégi házunkat már egy éve nem zárjuk, hogy legalább a zárat ne kelljen hetente cserélnünk.
Gyakorlatilag már csak a falak állnak…