Expasik bűnbánata
Valami történik. Nem tudom biztosan, hogy mi, de gyanús. Exek adják egymásnak az „annyiramegbántam” ábrázatot. Egymás után bukkannak fel. Sok év hallgatás és megmagyarázhatatlan hirtelen eltűnés után. Egyikük a nyakamba borul már-már könnyek között, a másik vacsorázni visz, a harmadik meg játssza az „énmegjavulatmot”. Gyónnak, magyarázkodnak, reménykedve pislognak. Nem is értem, mit várnak?
Megközelítőleg ugyanaz a bocsánatkérő szöveg. Hogy fiatalok voltak, és a kapuzárási pánik, meg a családalapítási para, még nem éltek eleget, veled csak komolyan lehet. Pedig nem. És most higgyem el? Erősen fennáll a kukázás, és a múltban turkálás veszélye, vagy valóban megbánták és tényleg rájöttek, én voltam a legjobb dolog az életükben? Háhá. Talán a kettő között van az igazság.
Exek adják egymásnak az annyiramegbántam ábrázatot. Egymás után bukkannak fel. Sok év hallgatás és megmagyarázhatatlan hirtelen eltűnés után.
De már késő lehozni a csillagokat. Elmúlt. Semennyire nem mozgatnak. Nem tudnék hozzájuk nyúlni. „Büdösek” lettek. A meglepetés ereje, és a hosszú téli esték unalma sem tud ezen változtatni. Kényelemből és unalomból talán bele lehetne menni, de bármennyire is megbocsátó lélek vagyok, kicsi megtorlás, törlesztés biztos lenne benne. Meg - ugye - felmelegítve csak a káposzta jó. Ez meg inkább olyan megmikrózott másnapos rántott hús lenne.