A hét
Kemény héten vagyunk túl. Ebben, miként Virág elvtárs, úgy én sem nyitok vitát. Gondoljunk csak a 23-i eseményekre, az El Classicó-ra vagy a kolbásztöltő versenyre, s ha ez még nem lenne elég, éppen óraállítás után ki tudja hány órával írom ezt a blogot. Amennyiben valakinek még az elmúlt hét kiemelkedően érdekes voltával kapcsolatban kétségei lennének, annak végső érvként megemlítem, hogy ismét látható volt a TV-ben Pelikán elvtárs, a méltán híres tanú.
Szóval kemény hetünk volt, kemény, de hasznos, hiszen ismét szembesülhettünk saját gyengeségeinkkel, ismét felfedezhettük, hogy a spanyolviaszt nem mi fedeztük fel. Nehéz volt, de túléltük. Kitartottunk akkor is, amikor Gyurcsány beszélt, és akkor is, amikor a bíró két tizenegyessel adós maradt a Realnak és eggyel a Barcának, s bár kolbásztöltő versenyre nem mentünk, ám szombaton reggelire azért kolbászt ettünk.
E tengernyi gond közepette annyi örömünk azért lehetett, hogy az idő szép volt. Szóval indián nyár, hogy ne a magyar, kissé irritáló nevét kelljen használnunk ennek az őszi csodának. Igen, indián nyár, bármit is jelentsen ez, nekem igazából Hosszú Toll történetét jelenti, A sós sziklák völgyét. Tízéves koromban kaptam a könyvet az iskolában, hogy miért azt, már nem tudom, de talán tízszer is elolvastam a kis indián fiú beavatásának történetét, aki a végén megmenti a kanadai lovasok által üldözött törzsét.
Bár később magával ragadtak Karl-May könyvei is, ám Winnetou soha nem versenyezhetett a szívemben Hosszú Tollal. Őt már gyerekként is valóságosabbnak éreztem, mint az apacs főnököt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert egyrészt érdekes olvasmány, másrészt egyfajta dokumentum arról, hogy a szabadság és tolerancia bajnokai, legyenek azok kanadaiak, vagy jenkik, miként bántak és bánnak még ma is az Új Világ őslakosaival.
Indián nyár, hogy is írta Updike: „Mindannyian tudjuk, eljön a nap, amikor utoljára nyírjuk le a füvet abban az évben.” Ez a nap is ezen a héten volt. A fű, mintha csak tavasz lenne, harsány zöldre és erősre nőtt. Igazából sajnáltam levágni, de a hosszú szálak közül nehezebb kiszedni a leveleket, melyek szép idő ide vagy oda, azért már hullnak rendesen.
Dokumentum arról, hogy a szabadság és tolerancia bajnokai, legyenek azok kanadaiak, vagy jenkik, miként bántak és bánnak még ma is az Új Világ őslakosaival.
Hullnak, mert mindez csak illúzió, a nyár rég messze jár, bolygónk elindult égi útján vissza a Nap felé. Az éves ciklusok földrészünkön nem, vagy csak keveset változnak, a lágy napsugarak mögött közelít a tél.
Ám az indián nyár nem jött feleslegesen, nem keltett hiú reményt, hanem kezembe adott egy régi könyvet. Újra fogom olvasni Hosszú Toll történetét, felnőtt fejjel sok komoly és kevésbé komoly könyv után, hátha van benne még egy tizenegyedik meglepetés.