Problémamegoldás nem középiskolás fokon
| Kele Dóri: |
|
|
Egy hatalmas lélegzetvétellel magamba szívom Kőbánya minden porát-mocskát és elégedetten pötyögöm a 13-as számot a kaputelefonon. Budapest, megjöttem!
Percekkel később már kevésbé diadalittasan álltam az albérlet közepén és azon gondolkoztam, kit hívjak először. Anyukámat, hogy pánikba essen, a barátnőimet, hogy kinevessenek, vagy csak lépjek át a másik szobába és szóljak a lakótársamnak, hogy éppenséggel nincs min aludnom. Az ágyam ugyanis az élére állítva állt a szoba közepén a bútoraim és a bőröndjeim mellett, a földön két centi vastagon állt a por az előző lakó után (anyukám büszke lenne rám, hogy ezt észrevettem) és este fél tizenegy van. Persze már felnőtt vagyok, se’ perc alatt megoldom, gondoltam magamban és az ágyat elfektettem, ráterítettem egy lepedőt és kihajtottam a laptopom hogy kiírhassam a facebook-ra, igen, igen, felnőttem, elköltöztem, juppi.
Másnap reggel mikor kétségbeesésem újabb szintre emelkedett és már magam sem tudtam melyik használati utasítás melyik polchoz, szekrényhez, íróasztalhoz tartozik, vagy éppen hova mennek a bugyik, zoknik és hova a pulóverek, gatyák, szandálok (ó, nyár, de hiányzol) gondoltam kipakolni van pár évem, inkább elmegyek villamosozni, az eddig is ment. Na meg be kellene menni az IKEA-ba pár szép borospohárért, mert ugyan miből iszunk este az albérletavatón. A több-kevesebb sikerrel belém nevelt jóérzés azonban azt diktálta, legalább egy felmosást ejtsek meg, így a száradási idő megfelelő kifogást biztosított, hogy felmentsem magam a további pakolás alól.
Percekkel később már kevésbé diadalittasan álltam az albérlet közepén és azon gondolkoztam, kit hívjak először. Anyukámat, hogy pánikba essen, a barátnőimet, hogy kinevessenek, vagy csak lépjek át a másik szobába és szóljak a lakótársamnak, hogy éppenséggel nincs min aludnom.
Már hetek óta fent lakom Pesten, a hírekben már K. Dóra kőbányai lakos lennék, azonban néha még érnek meglepetések a lakásban. Egyik nap éppen vendéget vártam, egy barátom jött hozzám vacsorára. Mindent előkészítettem, kaja a hűtőben, rend a szobában (so-so), de rengeteg időm volt még, így egy hosszú, pihentető fürdő mellett döntöttem. A fürdőbe érve meglepetés fogadott: a bojlerben található gyújtóláng (én is csak ekkor tudtam meg, hogy ilyen egyáltalán létezik) kialudt. Hosszasan nyomkodtam az eszközön található hat gombot, de nem jártam sikerrel. Természetesen a lakótársam éppen éjszakába nyúlóan dolgozott, így nem volt mit tenni, szégyenkezve felhívtam anyukámat, hogy jöjjön át, mert nem tudok fürdeni. Azért a biztonság kedvéért feltettem egy nagy fazék vizet is főni, most már csakazért is megfürdök. Anya nem ért rá, mert az anyák a vészhelyzetekben sosem érnek rá, de küldjem el facebook-on a képet, majd ő megmondja, mit tegyek. Szaladtam a köntösömért, kép a facebook-ra, közben forrt a víz. Ijedten néztem az órámra, mert szólt a kaputelefon, úristen, de gáz, én meg csak egy lila csillagos köntösben szereltem a bojlert, a háttérben pedig József Attila szavalt a youtube-on. Nagyot nyeltem, felvettem, félrenyomták, ezer bocsi, persze ez biztosan a 13-as szám vonzereje. Oh shit. Anya már háromszor írt a facebook-on, mert a jó anyák facebook-oznak bizony, megszereltem, és lőn világosság: van melegvíz! Gyorsan megfürdödtem (ennyit a relaxról), feltettem főni a krumplit és ismét diadalittas felnőttként vártam a vendégem.
(Persze csak amikor újra szólt a kapucsengő, akkor vettem észre azt a kis halom plüssjátékot az ágyam szélén, amiket aztán könyörtelenül az első adódó helyre gyömöszöltem, mert bizony én már felnőtt vagyok.)
És íme egy könyvbemutató: