Nyárbúcsúztató
Nem tudom, van-e ilyen irányú statisztika, de gyanítom az egy főre jutó énektehetségben az élmezőnybe tartozunk. Amiben viszont az élen vagyunk bizonyosan, az a főzőverseny, mely általában indítékait tekintve csupán egy leleményes ötlet, hogy minként főzessünk annyi kaját, hogy az egész falunak, esetleg lakótelepnek elég legyen.
Már a rómaiak is tudták: cirkuszt, kenyeret a népnek. Persze a kenyeret értsük jelképesen illetve kiegészítőként, ami amúgy valamelyik helyi sütöde természetesen ingyenes vagy igen kedvezményes felajánlásából származik. A kenyér mellé való meg valamilyen tematikus témára meghirdetett főzőversenyen készül el. Az alapanyagot ahhoz is szponzorok és persze az illetékes önkormányzat, na meg a politikusok biztosítják.
Az önjelölt Gordon Ramsey-k, Jamie Oliverek vagy éppen Nigella Lawsonok pedig főzik a 26 variációjú pincepörköltet vagy töltött káposztát stb… Az izgalom és az érdeklődők száma általában a zsűri megjelenésekor áll a zenitjén. Ilyenkor, közéleti emberek és persze a körzetes politikusok próbálnak igazságot tenni abban, amiben nem lehet, miszerint az alvégi, vagy a felvégi bográcsos sertés alkatrészeket sikerült-e jobban összekeverni a hagymával és a paprikával.
Őszintén csodálom ezeket az embereket akik, képesek röhögés és hasmenés nélkül végig kóstolni választási időszakban akár több száz féle nagyjából ugyanolyan ízű ételt. Aztán pedig elfogulatlanul választani is tudnak és szépen meg is indokolják, hogy bár tavaly a felvégi paprikás akármi győzött, ám az idén az alvég belehúzott és köszönhetően Náncsi néni külön e célra termesztett és különlegesen őrölt paprikájának, nyert. Ez azonban nem adhat okot az elbizakodottságra, mert a temető utcaiak szépen jönnek fel, és lehet, jövőre az övék lesz a vándorkupa.
Aztán az első és az utolsó helyezett főztje is elfogy, mert a magyar ember mindennél jobban mégis csak a potyát szereti. Erre pedig, a Csermanek-korszakból itt maradt reflexeket ismerő politikai elit rá is játszik rendesen.
Nem tudom, mert erre sincs statisztika, saját tapasztalataim azonban azt mutatják, hogy nem tudott itt akkora válság lenni az elmúlt húsz évben, hogy érdemben csökkent volna az ingyen etetéses rendezvények száma.
Aztán, ha jól lakott az ezerfejű, akkor jöhet a cirkusz. Ez már inkább pénztárca illetve szponzorfüggő, ha van zsé, akkor a legmenőbb lakodalmas sztár, ha nincs, akkor kevésbé ismert, ám nem kevésbé vidám nótaénekes bizonyítja, hogy felénk se szeri, se száma az ilyen talentumnak.
A rendezvények elmaradhatatlan kellékei a különböző nyugdíjas nóta-, néptánc- vagy éppen színjátszóegyesületek is, bizonyítván, hogy soha nem késő és Rozi néniből is lehet Bangó Margit, Pali bácsiból meg Lear király, csak szorgalmasan gyakorolni kell.
Vigasztalanul esik ma reggel, a bográcsok megtéve az utolsó nyárbúcsúztató kötelességüket a kamrában pihennek és téli álomba szenderülve várják a tavaszt, ami jövőre a pártpreferenciák mentén feléleszti alattuk a tüzet, hogy belsejükben gyönyörű ízekké érjen a változékony, ám alapjában soha nem változó jövő.
