Németország a folyamatosságra szavazott
Míg a többi európai országban ahány választás, szinte annyi új vezető jön, addig Németországban Angela Merkel évek óta uralja a politikát. A hétvégi német választások ezt az uralmi helyzetét még erősebbé tették. Az általa vezetett keresztény unió fölényesen nyerte meg a választásokat. A helyzete ettől függetlenül nem könnyű, mert eddigi koalíciós partnere, a szabaddemokraták most kiestek a parlamentből. Hogy kivel fog kormányozni, az nagy kérdés, mert győzelme ellenére öt szavazattal elmaradt attól, hogy egyedül tudjon kormányt alakítani. Mindenki a szociáldemokratákra tippel, mint jövendő partnerre, de ők félnek Merkeltől. Amikor együtt kormányoztak, minden dicsőséget a kancellár asszony söpört be, ők pedig a rá következő választáson csúfosat buktak.
Merkel „halálos öleléséből“ a szabaddemokraták sem menekültek: négy évnyi közös kormányzás után még a parlamentből is kiestek. Ha nem sikerül megállapodni, akkor új választások lesznek. Ettől meg minden párt még jobban fél, így biztosan megtalálják a közös nevezőt. Nem volt váratlan, mégis megdöbbent a német közvélemény, hogy a liberálisok hatvannégy év után ekkorát buktak. Ez a párt volt a politikai otthona például Hans-Dietrich Genschernek, aki a legtovább ült a német külügyminiszteri székben, vagy a német gazdaság nagy emberének, Otto Graf Lambsdorffnak is. Most utódaik csomagolnak. Kilencvenhárom képviselőjük és velük munkatársaik vesztették el az állásukat. Ez több mint hatszáz ember, egy kisebb gyárnyi munkavállaló, akik a szó szoros értelmében az utcára kerülnek. A választók persze nem siratják őket, mert nagyon gyengén teljesítettek a liberális miniszterek. Elvbarátaik, a magyar szabaddemokraták húsz évet sem bírtak ki, és teljesen eltűntek a politikai süllyesztőben.
Kiváncsi leszek, hogy 2014-ben nálunk átjön-e majd a Fidesznek az az üzenete, hogy Magyarország végre jobban teljesít, a kormánya jó uton jár, és ennek a jövőben is így kell maradnia.
Úgy tűnik, hogy ma már csak egy ember áll a liberális gáton, Fodor Gábor. Ő most ki is tett magáért. Jobban mondva kitette magát a köztéri táblákra. Azt hirdeti, hogy „Viktor, nem csak a tiéd az ország“. Ezt a bölcs megállapítást mondjuk huszonöt évvel ezelőtt is elmondhatta volna a Bibó kollégiumban egyik esti lámpaoltáskor, Orbán Viktor nevű szobatársának. Most, 2013 őszén ez bizony már nevetséges. Azt mutatja, hogy ennyit tett le az elmúlt évtizedekben Fodor Gábor a magyar politika asztalára. Nem csak Németországban, vagy nálunk, sehol sem megy valami fényesen a liberálisoknak. A többi párt ugyanis beépítette programjába azt, ami a szabadelvű gondolkodásból fontos, másra meg csak egy igen szűk réteg a vevő.
Angela Merkel sem cifrázta a választásokat holmi liberális vagy balos ígéretekkel. Egyszerűen csak annyit üzent a plakátjaival, hogy Németország erős, és ennek így is kell a jövőben maradnia. Ezt mindenki megértette. Nem véletlen, hogy ilyen tömegben szavaztak rá, és a keresztény unió politikusaira. Kiváncsi leszek, hogy 2014-ben nálunk átjön-e majd a Fidesznek az az üzenete, hogy Magyarország végre jobban teljesít, a kormánya jó uton jár, és ennek a jövőben is így kell maradnia. A németek nagyon nem szeretik a változásokat. Érdemes lenne végre ezt is eltanulni tőlük.