Szemüzenet
Legalább száz ember szemébe belenézünk egy nap alatt. Minimum. Ebből lehet, hogy egy sem marad meg az emlékezetünkben, ha szerencsénk van, akkor viszont akad. De van, hogy éveket várunk egy pillantásra, ami aztán derékba tör, vagy boldoggá tesz, megkeserít, megdolgoztat, átalakít, kialakít, felforgat, beteljesít, vagy ürességet hagy. Bölccsé tesz vagy vihogó tinivé, pirulóssá vagy végzet asszonyává.
Van olyan tekintet, amibe ha belenézel, benne van az egész világod. Felismerés, megnyugvás, megérkezés, benne élés. Nem igazán lehet ezt megmagyarázni, csak érzed. Több száz évre visszanyúló találkozások újból, és újból megtörténnek. Tudod.
Aztán vannak azok a szempárt viselők, akiket szintén „ismersz”, de nem olyan régről. Beléd fúrnak, a mélyedre. S tudod, hogy dolgotok van egymással. Ha nem is életre szóló, de valami.
A semlegesekkel pedig másoknak van dolga. Kár erőltetni. Ez nem az a villanás.
De van az a tekintet is, amivel szép lassan barátkozol meg. Egyre inkább szeretsz a szemébe nézni. Lassan felfedezed a mélységét, a színét, a melegségét. Többet időzöl benne, majd vágysz utána. Beleköltözöl, pillantásonként. S talán ezekből lesznek sok élet után az első kategóriások, a meglátni és megszeretni találkozások.
