Keresem hasonló szárnymérettel rendelkező társam!
Gondolkodtam. Valami baj van veled! Szép vagy, okos, vicces, jó fej, mégsincs senkid.
De akkor nem csak velem, hanem egyre több emberrel.
Mert hol lehet manapság „meglátni és megszeretni embereket” találni? Vagy még a „megismerem, s aztán majd talán” férfiak sincsenek sehol. Se mozi, se kultúra, se Deseda, se sport, se kultúrkocsma, se munkahely, sehol. A társkereső oldalakban és a direkt megszervezett véletlenekben nem hiszek. Mert akinek szembe kell jönnie, az jön. De neeeem. Nem hogy szembe, még mellettem, és utánam se. Jó, persze ilyen kóbor kényszerlovagok vannak, de ez csak tűzoltás.
Olyanra vágyom, aki bátor. Kockáztat, megszólít, elhív, felvállal, elvállal. Beszélget, kíváncsi, illatos, erős, biztonságos, meghódít, lenyűgöz, nevettet. Aztán jöhet a kémia, amit használ, kihasznál, működtet. Érzékel és érez, és engem is erre késztet. Egyszóval FÉRFI.
Néhány évvel ezelőtt ez olyan könnyen ment. Talán bátrabbak voltak az emberek. Mostanában az ego győz, és az megy elől. Pedig ez a legnagyobb korlát. Mert mi van, ha megint besérülök, nemet mondanak, kihasználnak, összetörnek? Így nem megy!
Mert mi van, ha boldog leszek, ha begyógyítják a sebeket, ha elfelejtetik a kudarcokat, ha repülhetek, lebeghetek, szerethetek, kiköthetek? Na ezért érdemes leporolni a szárnyainkat!
