Bilincsből szabadulva élhet nemzetünk

Apróhír: Magyarország kifizette az utolsó IMF hitelt (melyet 2009-ben úgy kötött libaszakértőnk a nemzet nyakába, mint a Hajdú-Bét 10 áldozata saját nyakába a kötelet. Úgy tűnik, most mi túléltük).

yachtDe menjünk vissza a történelembe, amikor a félresikerült libapásztor még nem vezette tévútra sem a gunarakat, sem gazdáikat. Szerintem még hátulgombolós volt, amikor már Aczél és Fekete János köre megkötötte az első IMF-hitelt.

Jogos volt-e? Persze, saját szempontjukból igen! Ezzel tartották lélegeztetőgépen 1981 után a „létező szocializmust”, iszonyú hátizsákot hagyva Antallra, kormányára és persze reánk. Aztán – bárki az interneten könnyen utánanézhet - a „szovjet államadóságot” átpasszolták az akkor oly fennen hirdetett „Baloldali Vállalkozók” körének. Kész metró 4-est kaphattunk volna szerelvényekkel együtt!

Higgyék el, sem szárazság, sem aszály idején az ebben résztvevő uraknak nincs okuk lemondani tengeri vagy tengeren túli nyaralásukról, vagy arról, hogy saját yachtjukon körbeutazzák fél Európát!

„Kié az ország? Kié a hatalom?” ezt a címet adtam egy könyv alakú interjúmnak. Sem Önöké, sem az enyém, bár egyszer miénk volt – válaszolhatom most.

Higgyék el, sem szárazság, sem aszály idején az ebben résztvevő uraknak nincs okuk lemondani tengeri vagy tengeren túli nyaralásukról, vagy arról, hogy saját yachtjukon körbeutazzák fél Európát!

Külföldi kutatók szerint Magyarországról 242 milliárd dollárt síboltak ki a nemzet pénztárcájából 1980-1990 között, egészen pontosan a „létező szocializmus” idején. Akkor, amikor bár a szovjet rendszer érezhetően összedőlt, e pénzből még új jövőt lehetett volna alkotni. Nemzetünk javára. Aztán megalkották egyesek, saját számukra!

Értik Önök? A Kádár/Grósz-korszak 20 milliárd dollár adóssággal zárt, barátaik, „csókosaik” 242 milliárd nyereséggel. Egy centralizált, diktatórikus rendszerben. Ahol persze nem létezhetett egyéni akció, csak a pártállam által ellenőrzött. No, ilyen körülmények között tűnt el ez a nemzeti össztermék (a GDP) kétszeresét meghaladó összeg.

metroKinek van rendelkezése ezekről a bankszámlákról? Nem tudom! Nekem és valószínűleg  Önnek sincs, de kormányunknak sem. De amiről tisztán tudhatunk: az IMF-hitel miatt mostantól sem Öntől, sem tőlem pénzt el nem szívhatnak, és megszűnt egy idegen parancsolónk. 1981, Kádár, Aczél és Gordonka után. Végre!

Persze gond még van elég, de egy súly, egy beavatkozási lehetőség végre megszűnt!

Értik Önök?

Úgy tűnik, a „proletárinternacionalizmus „a „múltat végképp eltörölni”, s a multik és bankok uralmának egy jelentős futtatólánca végleg eltörött! A többi nagyrészt rajtunk múlik!

Egy somogyi gondolkodó!