Amikor a szülő választ…
Azt hiszem, örök kérdés, hogy a szülő mennyire folyjék bele a gyermeke terveibe, döntéseibe. Egy példával indítanám: ismerőseink gyermeke járt nálunk, kislányomhoz jött játszani. Elővették a játékhangszereket, sorra próbálták ki őket. A vendég nagylány zeneiskolába is jár, ügyesen szólaltatta meg a különböző dallamokat, közben szolmizációs hangokat is motyogott. Kislányom felém fordult, és megkérdezte, ő is tanulhat-e majd hangszeren játszani. Én azt válaszoltam, ha van kedve, természetesen igen. A vendég iskolás lány közben csalódottan szólalt meg: „Engem bezzeg nem kérdeztek meg, hogy akarom-e…”.
Gyakori nevelési hiba, hogy a szülők gyermekük nevelésénél pont a gyermekük akaratát, képességeit, adottságait, személyiségét nem veszik figyelembe, amikor döntenek valamiről. Sajnos legtöbbször azért sem változtatnak attitűdjükön, mert teljesen meg vannak róla győződve, hogy GYERMEKÜKÉRT teszik, csupa jó szándékkal. (A szélsőséges esetekről van szó, ahol a kialakult helyzet átlép egy természetes határt!)
Sok esetben a gyermek felnőttként sem kapja meg a szülőtől az önálló döntések jogát. Az édesanya és/vagy édesapa tervez, dönt és megvalósít felnőtt, esetleg már családos gyermeke helyett. Ezek az intézkedések pedig a gyermek otthonába is befészkelhetik magukat. De: kialakul-e otthon ott, ahol nem mi építjük és alakítjuk a jövőnket? Ahol más akarja megmondani, hogy mi a jó nekünk? Ahol nem tudjuk megélni, megízlelni az önállóság és felelősség zamatát? Ahol nincs saját családunk és életünk?
Szeretnénk saját otthonunkat építeni. Az építkezéshez felhasználunk Tőletek kapott építőelemeket, és olyanokat is, melyeket mi választottunk önállóan.
„Amelyik ház arra épül, hogy otthona legyen egy családnak, és úgy épül, és azok építik, akik otthont akarnak belőle maguk köré: abból a házból otthon lesz. És jó otthon lesz, és sokáig lesz otthona sokaknak: férfiaknak és asszonyoknak és gyermekeknek és gyermekek gyermekeinek. De amelyik ház nem úgy épül, és nem azok építik, (…) az olyan ház nem lesz hosszan tartó békés otthona senkinek.” (Wass Albert)
Minden ember úgy tanul, hogy kérdez. Kérdezünk, ha valamit nem értünk, ha valamit nem ismerünk, ha valamiben nem vagyunk biztosak, ha valamiről többet szeretnénk tudni, vagy nincsen még elég tapasztalatunk. A válaszok pedig segítenek eligazodni, mérlegelni, és segítenek dönteni. Jó érzés, ha tudjuk, szülőnktől bizalommal kérhetünk tanácsot, ha szükségünk van rá. Akkor, amikor valóban szükségünk van rá…
Kedves Szülők! Elengedhetitek a kezünket. Nagyon figyeltünk, sokat tanultunk, és közben felnőttek lettünk. Szeretnénk saját otthonunkat építeni. Az építkezéshez felhasználunk Tőletek kapott építőelemeket, és olyanokat is, melyeket mi választottunk önállóan. Ha hisztek és bíztok Bennünk, erős otthonunk lesz.