Az állatorvosi egyetem beteg lova, a bulgáriai közállapotok és hazánk jövője
Bulgária a polgárháború szélén áll. Százezres tüntetések és ötvenezer szoci a hegyek között összegyűlve, a hasonló színű kormány mellett kiállva. Állítólag 75% akarja mielőbb megbuktatni a kormányt, de sem vezérürü, sem jövő elképzelés, sem ellenzéki struktúra. Ha jól összerakjuk a helyzetképet, van egy kőkemény posztkommunista hatalmi rendszer, mely kiskirályi rendszerré alakult, s van a tűrhetetlen anyagi viszonyokban megkeseredett nép, amely talán a magyarországinál is nagyobb arányban megválasztaná az ellenzéket, ha annak lenne valamilyen formája, programja, szervezete.
Bár az ilyen helyzetekről viszonylag sokat tudok, nincs semmi pozitív jóslatom, de stratégiám se sok. Emlékeim szerint 1994-ben voltam Szófiában egy nemzetközi konferencián, talán a legelőkelőbb hotelben. A hotel körül és benne igen jól működő szolgáltatások voltak. A 200 méteres környezetében pénzváltók: igen kedvező árfolyammal. Többen igen boldogok voltak vele. S mikor hazaérve kibontották a maroknyi pénzt, kiderült: a kívül bolgár pénznem beljebb szerb valutára váltott. Melyet a hotel WC-ben sem volt érdemes elkölteni.
Balkáni állapotok, mondhatnánk gúnyosan, elfeledve a Hajógyári szigeteken a Vizovicki-mulatók túlpörgött vendégeinek Dunába – vagy éppen a parti kövezetre – ejtését.
A hotel aulájában virágokkal övezett 10-szer 10 méteres tér. Itt folytak a konferenciák napi lezárása után a szakmai viták és sörözések. És ezen a 100 négyzetméteren, egy térben, néha asztalunk végén a szolgáltató leányok. Egy-kettő szerintem 12 év körül. Az üzleti életben fontos a széleskörű szolgáltatás!
A repülőtéren egyébként bolgár kolléganőnk többször figyelmeztetett, hogy taxiba ne üljünk, mert esetleg a város másik oldalán találjuk magunkat, mint ahova készültünk, s az ötszöröséről kapunk számlát, s halkan megemlítette túlélési esélyeinket. Balkáni állapotok, mondhatnánk gúnyosan, elfeledve a Hajógyári szigeteken a Vizovicki-mulatók túlpörgött vendégeinek Dunába – vagy éppen a parti kövezetre – ejtését, télnek és jégnek idején is.
A diplomáciatörténet különlegessége és újdonsága, hogy a francia és a német követ közös jegyzékben figyelmeztette a bolgár kormányt az oligarchákkal való kapcsolatok feladására. A szocialista párt tagjai viszont kiálltak mellettük.
Polgárháborús helyzet, melynek nem körvonalazódik a megoldása és a nyertese. De lépjünk tovább: a Szovjetunió összeomlása után néhány évvel ott is megjelentek az oligarchák. Ki fegyvereladásból tett szert mesés vagyonra, ki olajüzletekből. Hodorovszkij még néhány évet ül, összesen kilencet, s elvesztette szinte teljes - ki tudja, hogy szerzett - vagyonát. De a francia aranyparton évekig szinte meghatározóak voltak, s talán még most is azok a posztszovjet nagybefektetők.
Nagy-Britannia labdarúgóklubjainak tulajdonosai között is akadnak bizony orosz milliárdosok, s micsoda véletlen, angol földön reprezentatív orosz halottak. De saját hazánk háza tája mentén körbenézve sem lehetünk felhőtlenül boldogok.
Az elmúlt néhány év megnyitotta a lehetőséget az oligarchák uralmának gyengítéséhez.
A 90-es évek nemrég felszínre került és most újratárgyalt ügyei (Portik és az ENERGOL és Conti Car ügyek, Rohac gyilkosságai és máig ismeretlen megbízói bizony hasonló „fejlődési” folyamatokra utalnak. Aztán a „fehérgalléros bűnözés” sok oldalt betöltő esetei: az orosz államadóság lenyúlása, melynek fejében az oroszok egy kész négyes metrót adtak volna, „elprivatizálások” tömegei, iszonyú értékvesztés a moszkvai képviselet épületének eladásakor. S egy nem is olyan apró fonál a szervezett bűnözés és a „szolgálatok” között.
A szovjet birodalom felbomlása után igen sok hasonlóságot mutatnak a folyamatok a „Varsói Szerződés” és a „KGST” államaiban, s az újgazdagok közt jól kivehetően feltűnnek a szovjet éra vezető klánjai és láthatatlan emberei.
S az a 45 év, melyben „a múltat végképp eltörölni” volt a zászlóra tűzve és november hetedikén és április negyedikén elénekeltetve, súlyosan itt hagyta nyomát. Magyarországnak Hitler is, Szálin is el a akarta törölni minden vezető rétegét. Az utóbbinak nagyjából sikerült (erre jó ürügy volt a marxi osztályharc elmélet). Szerencsére kultúránk alaplenyomatai erősebbek voltak a német agressziónál és 45 év bolsevik diktatúrájánál.
Az elmúlt néhány év megnyitotta a lehetőséget az oligarchák uralmának gyengítéséhez. 2010-ben kis könyv alakban megjelent interjúmnak (Kairosz Kiadó) azt a címet adtam: „Kié az ország? Kié a hatalom?” Most kiegészíteném: „Ma már nemzetünknek talán van esélye arra, hogy nem kis arányban az övé is legyen!