Hőhullám
Lám, mint a cím is mutatja megadtam magam az általános trendnek és az időjárásról, mely a járások megszűnése idején sem szűnt meg, fogok írni. Riasztok egy szép pirosat, mert most ez a divat. Régen csak meleg volt vagy éppen nagyon esett, most azonban sárgát, narancsot vagy éppen pirosat is riasztanak mellé.
Szóval piros és lépjünk is tovább, mert engem ez igazából nem hat meg. 40°C, na és? Kicsit több víz, kicsit több verejték, kevesebb ruha, ennyi.
Az emberi következetesség azonban jobban zavar és most leírok itt egy igazi piros riasztást. Történt a múlt héten, hogy országunk legrettegettebb hivatala ajánlott levelet küldött nekem egy nem túl messze, de nem is túl közel lévő faluba. Hogy miért, azt most ne részletezzük. A lényeg, hogy a megjelölt címen lakó hozzátartozóm felhívott, és én tisztelve a hivatalt - és kíváncsian, hogy mit akart -, kiautóztam rögvest. Előtte azonban felhívtam a helyi postát, és ők közölték, ha kiérek negyed négyig, akkor enyém a levél.
Kiértem, ám kiderült, hogy a levél mégsem lehet enyém, mert nem volt éppen áram a hivatalban. Mondtam, tudtommal a postásban sincs áram, mikor átadja a levelet, csupán a kézbesítő könyvet kell aláírni. A hölgy közölte: az más ám, a hivatalban elektronikus feldolgozás folyik és neki átvételi bizonylatot kell nyomtatni.
Belenézve a kapcsolószekrénybe felajánlottam, hogy esetleg, ha kinyitja, akkor megpróbálok áramot varázsolni, ám ezt, vagy valamilyen szabály, vagy a záróra közelsége miatt nem tette meg. Ezután, kértem egy meghatalmazást, mondván, hogy a címen lakó hozzátartozómat megbízom a levél átvételével, és kértem a hölgyet, hogy másnap küldje ki újra a postással.
Ám a levél másnap nem érkezett meg, ekkor felhívtam újra a hivatalt és érdeklődtem, hogy miért. A hölgy közölte, hogy az a szabály, hogy a levelet öt munkanap elteltével kézbesítik újra. Kérdésemre, hogy az a tény, hogy én még aznap kimentem a levélért és nem az én hibámból nem kaptam meg, számít-e, azt mondta, erre vonatkozóan nincs szabály.
Bár a postás nap mint nap arra megy, a felvetésemre, miszerint ha megint hétfőn kézbesíti a levelet, ezzel éppen két hetet veszíthetünk (lévén hétvégén szoktunk kimenni), azt válaszolta, hogy a szabályokat nem ő alkotja.
A kézbesítésnél sokkal fontosabb a szabályok betartása és a postán még mindig Csermanek János szelleme őrködik, hogy soha ne felejtsük el, nálunk lúzerebb nép kevés él a földtekén.
Azon a héten kedves anyósomnak még kétszer vitt levelet a postás, de az enyémet nem vitte ki. Erre ő pénteken a meglehetősen fájós és rossz lábával, kezében a meghatalmazásommal elballagott a szabályok őrzőjéhez a hivatalba, így mégiscsak megtudhattam, mit is akar tőlem a NAV.
Tudom, a szabály az szabály, és hiába nem extra kérés az, hogyha már visz adott címre amúgy is egy levelet az a postás, vigye már el azt a másikat is. Nem lehet, mert a kézbesítésnél sokkal fontosabb a szabályok betartása és a postán még mindig Csermanek János szelleme őrködik, hogy soha ne felejtsük el, nálunk lúzerebb nép kevés él a földtekén.
Velünk mindent megtehetnek, még azt is, hogy szabályokra hivatkozva visszatartanak egy fontos levelet, de bármi mást is. Én is itt szocializálódtam, mert nem gyújtottam fel, és nem is tervezem felgyújtani azt a hivatalt. (Sőt ezt a blogot is rossz szájízzel írom, hiszen mit postásozom én így vörös riasztás idején.)
Elgondolkodtam, ha hoznának egy szabályt, hogy a buszon menetközben két kézzel kötelező kapaszkodni, a postás kisasszony felsegítené-e a földön fetrengő gyerekét, vagy megvárná, míg megáll a busz, hiszen a szabály az szabály.
Szóval így telnek napjaim piros, bocsánat vörös riasztás idején. A postahivatal egyébként Somogyszilben van, a postás kisasszony meg igali, a szabályok pediglen budapestiek, miként a riasztgató meteorológusok is.
A levélben egyébként a globális felmelegedés okozta adóelkerülési hajlamom megerősödésétől próbáltak megóvni. Azóta küzdök, s bízva bízok, mást ebben a melegben úgysem tehetek.