Mit ér a diploma – visszaping…

Nézem a ponthatárokat és izgulok barátaim gyermekeiért, hogy legyen elég pontjuk belépni a diplomavárományosok kasztjába.

Barátnőm blogjánál kifejtettem őszinte véleményemet, hogy számomra a papír önmagában semmit nem jelent. Az is tény, hogy elítélem, aki ennek ellenére szerez papírt olyanról, amit semmire nem tart és nem küzdött meg érte. Azt is bevallom azonban, hogy egész életemben puskáztam, amikor csak lehetett, amit úgy ideologizáltam meg, hogy a puskákon szereplő dolgokat bármikor bárhol megnézhetem és nem érdemes terhelni a memóriát vele.

Az agyunkban lévő CD ROM szerepe nem az adattárolás, hanem a gondolkodás. Magyarul ezt érdemes külső adattárolón elhelyezni, mint pl. a könyvek, lexikonok, internet, papír. Annyira nem szeretek adatokat tárolni, hogy még a saját telefonszámomban is bizonytalan vagyok fejből. Elfogadom persze azok igazát is, akik másként gondolják és elkápráztatnak lexikális tudásukkal.

Amiért ezt a témát ismét előhoztam:

Mit számít a diploma?
"Semmit nem számít. Nektek, akik így gondolkodtok, valóban semmit. De rajtatok más sem segíthetne. Talán egy kevés kis szürkeállomány. De van egy rossz hírem, kicsi bocsok: nem a PAPÍR maga a lényeg, nem is az, ami RÁ VAN ÍRVA." Faragó Gabriella vitaindító írását itt találják.

A humán és reál intelligencia megítélésbeli kontrasztja. Gyakran hallom a médiában azt a „jópofa” kijelentést, hogy egy elismert ember, egy példakép kijelenti, hogy pl. még négyzetgyököt sem tud vonni, vagy nem tud egyenletet megoldani, vagy hatványozni és így tovább. A közönség persze hálásan mosolyog, mondhatom megértő, talán még fel is néz rá ezért.

Képzeljük el, hogy ugyanez a példakép belemondja a kamerába, hogy nem tudja, ki volt Ady, vagy Sexpír! Na ugye, a bunkója! Elvenni tőle az általános iskolai bizonyítványt azonnal, harsogná a felbőszült tömeg.

Ezek a gondolatok a pontszámok láttán csakis erősödtek, hiszen egy orvosnak vagy informatikusnak lényegesen kevesebb pontot kell elérnie, mint pl. egy kommunikáció szakos egyetemistának, nem lenézve persze ez utóbbit sem!

Aki tud, győzzön meg arról, hogy ez így helyes.

Találtam egy kapcsolódó írást:

„Lehet, hogy bizonyos humán jelenségek valóban öncélúak voltak, lehet, hogy nem. Ezt sem akkor, sem most nem lehet bizonyíthatóan eldönteni, mivel a humán tudáselemek egy igen lényeges különbséget mutatnak a technikai és természettudományos elemekkel szemben. Amíg az utóbbiak beépülése az oktatott fejekbe szinte szemmel követhető és egyértelmű (ismeri vagy nem ismeri, tudja-e alkalmazni vagy nem), addig az ilyesfajta egyértelműség a humán tudás elemeinek legfeljebb a felületét érinti.

Az a mechanizmus, amellyel a humaniórák a személyiségbe beépülnek, az a sokfelé ágazó hatás, amit az oktatott fejekben keltenek, nem mérhető valamely ismeret tudásával, nem mérhető semmilyen közvetlen módszerrel. Hatásuk - mint egy búvópatak - a forrástól messze bukkan elő: társadalmak közérzetében, érintkezési viszonyaiban, erkölcsében, munkakultúrájában stb. Ezért aztán azt sem lehet teljes biztonsággal eldönteni, hogy mi öncélú, és mi nem az.

Írók, publicisták hétről hétre tudósítanak bennünket az egyensúly megbomlását jelző kisebb-nagyobb tényekről az emberek közötti érintkezési viszonyok, a magán- és közélet területén, de fölösleges lenne ezeket idézgetni, mert a legnagyobb tényhalmaz sem lesz bizonyító erejű a "tudományosság" értelmében. És bár tudom, hogy a jelenség egészét tekintve az iskolai óraszámok alakulása csak szerény következmény (bár maga is újabb következmények forrása lehet), az iskoláról írván nem kerülhetem meg, hogy ne foglalkozzak vele.”

Összegezve: az a saját véleményem, hogy egyensúlyt kell találni, mint mindenben. Sajnos az oktatás és a gyermeknevelés eredménye mindig a jövőben dől el. Ha egy társadalom elbutul, humán vagy reál értelemben, akkor az lesüllyed, jobban mondva elsüllyeszti önmagát, ami mindannyiunk felelőssége és jövője is egyben.

A mai túldigitalizált világban is fontos a tisztánlátás és a józan paraszti ész, ami nagyban hasonlít a zenei halláshoz. A hasonlatot tovább folytatva: nyilván hallás nélkül is lehet kemény munkával zenei darabokat játszani, de virtuózzá válni nincs esély, az csak robot marad papírral vagy anélkül.

A tehetséges fiatalok helyzete a legnehezebb, mert ők a tömegoktatásban ritkán kapják meg azt a felkészítést, ami járna nekik. A kitartók aztán saját útjukat járják, a lusták pedig a középszinten lubickolnak békésen.