A nyomok Recskig vezetnek

Nem hiszem, bárkinek is bizonyítanom kellene, hogy a baloldali ellenzék, mely még 4 éve is oly diadalittasan élvezte hatalmát és az abból megszerezhető (lenyúlható) előnyöket, ma képtelen magára találni. Az egykor sztárolt Gyurcsánytól ma mindenki szabadulni akar, úgy félnek tőle, mintha leprás lenne. Fletónak azért még van egy-két dobása. Rángatóznak is tőle az egykori harcostársak, főleg ha tesze-toszának nevezi őket.

„Így múlik el a világ dicsősége”, de valójában hogyan, azt végigélvezhette, végigszenvedhette az ország lakossága. Pontosabban szenvedi ma is, bár hamarosan kifizetik a Gyurcsány-Bajnai idején felvett  kölcsönöket, rezsicsökkentés keretében felszámolják a Horn-kormány idején történő privatizációkor lehetővé vált multi extra profitokat.

Recsk - kromek.hu

(Itt tegyünk egy éles összehasonlítást: míg a „baloldalinak” hívott kormányok Horn, Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai idején a bankok és multik rendkívüli teret kaptak a nyerészkedésre, addig a „jobboldali”-nak nevezett FIDESZ-KDNP drasztikusan bekorlátozta azt, sőt a devizahiteleseknél még a végtörlesztésnél 300 milliárdot vissza is szedett.)

Nem tudom, emlékeznek-e még a „kizsákmányolás” szóra. „A kizsákmányoló osztályt” 1945-1955 között megsemmisítették: kit börtönbe, kit Recsk haláltáborába, kit internáló táborba küldtek: gyárosokat, nagygazdákat, nemeseket és főnemeseket. Tizenötezer ember „megúszta” kitelepítéssel: juhhodályba, libaólba, s folytathatnám. S természetesen minden vagyonukat elvesztették.

Az egykor sztárolt Gyurcsánytól ma mindenki szabadulni akar, úgy félnek tőle, mintha leprás lenne.

Képzeljék el, micsoda botrány törne ki most, ha az „elprivatizált”, vagy egyszerűen csak ellopott, csalással és ügyeskedéssel szerzett vagyonokat visszaállamosítanák. Vagy egyszerűen – és jogszerűen – visszaadnák eredeti tulajdonosaiknak az ingatlanokat, mint az Romániában és Szlovákiában történt. A háború előtt a földosztás volt a legnagyobb követelés kisgazdák és szocdemek részéről. Képzeljék el, mi történne most, ha földosztást követelnének ma, felosztva mindazok földjeit, akik nem egykori gazdálkodók leszármazottjai!

Recsk - netpolgar.network.huSzakértők szerint az 1990-es „Fordulat éve” után több nagybirtok keletkezett és nagyobb, mint a háború előtt a nemesek és az egyház kezén. Végre az Országgyűlés legalább korlátokat szabott!

Csak hát mindez késő! Magyarországon ugyan most a szabadrablást megfékezték, de a tulajdonosi jogokat nem állították vissza. Így lakhat Fletó egy kitelepített gazdag zsidó házában, kinek leszármazottjai maximum ötszázezer forintnyi kárpótlási jegyet kaptak a rózsadombi villáért.

A „baloldal” széthullásának oka azonban nem ez. Az már inkább, hogy erősen kirajzolódik két fő irány: az egyik az MSZP, és jogelődje, az MSZMP aparátcsnyikjai és az egykori KISZ-es fővezérek által kerül meghatározásra. A kémügy és Gyurcsány miniszterelnökként többször Putyinhoz vezető útja mutatja, hogy az orosz szál sem szakadt meg.

Bajnait ellenben Hillary Clinton köre támogatja és nyugati liberálisok. Ő a globalizált tőke és a multik kegyeltje, kiválasztottja. Kezdetben úgy nézett ki, hogy a Millával és nyugati hátszéllel élre törhet. Mára a Milla leeresztett lufivá vált! Bajnai presztízse Ludas Matyié alatt maradt. Utóbbi szerencsésebb sztori lett a libákkal, igaz, kevésbé nyereséges. Ráadásul a Ludas Matyiban győzött az igazság, itt még nem.

Mára a Milla leeresztett lufivá vált! Bajnai presztízse Ludas Matyié alatt maradt.

A posztszovjet modell és a globalizmus két alakja rivalizál, s egyre jobban süllyed hajójuk. De a legfőbb ok sokkal mélyebb és a történelmi múltba vezet. Egyszerűen arról van szó, hogy Magyarországon a két háború közti baloldali szellemiséget a Vörös Hadsereg után beérkező, magyar nyelven beszélő, de nemzetellenes moszkoviták, Sztálin és az NKVD emberei megsemmisítették beleértve még a magyar kommunisták mozgalmát is.

Most jártam Recsken. Az emlékmű hátoldalán közel másfél ezer név, kiket Rákosi és  vezetőtársai, a „Négyek Bandája” szántak halálra. (Köztük közel kétszázan egykori szociáldemokraták, felerészben zsidók voltak.) Ebben a megsemmisítő táborban a foglyoknak már alig néhány hónapja volt hátra az éhhalálig, amikor nyugatra eljutott a híre, s emiatt hirtelen megjavult a kosztjuk.

Recsk - igazsagok-gazsagok.infoA hírt egy zseniális szökevénycsoport egyetlen sikeresen elmenekülni tudó tagja vitte külföldre a határon átszökve a Szabad Európa Rádióig. Nem is mellesleg a szökevények fele zsidó volt – Pl. Stern Mendel és testvére, de tudtommal a határon átszökött fogoly is.

Magyarországon 1945 után széttörték a baloldali eszmevilágot, s helyébe a szovjet birodalmi eszmét leplező /ál/baloldali látszatott teremtettek. Az osztályharc nevében megsemmisítették a társadalmat összefogó és vezető erőket, a szovjet típusú új rendbe maguk ültek be privilegizáltként. Aztán felismerve a rendszer fenntarthatatlanságát, hálózatuk úgy vezette le a rendszerváltást, hogy maguk lettek a nagykapitalisták, nemzeti össztermékünk többszörösét lenyúlva.

De lassan lehullt a lepel, megszűnt a szinte teljes médiafölény, már nem működött a mindent  elborító hazugságözön. Egyre tisztábban látható, hogy ez a „baloldal” nem baloldal. Nem szellemi utódja egykor volt szociáldemokratáknak és kisgazdáknak. Azok vezetőit Recsken kínozták több éven át.

A „proletárinternacionalizmus” a múltat végképp eltörölni akaró évtizedei után a globalizmus a nemzetet gyarmatosítani és szellemét eltörölni akaró évtizedei után már kiderült, kik képviselik az idegen és persze saját érdekük. Az „új kizsákmányoló osztály” újabb trükkjeit már egyre kevesebben veszik be.