Nekem a Mézga a foci csúcsa
Mézgát tehát én „a Férj”- ként ismertem meg. Sosem felejtem el, amikor a textillel szemben volt egy lángossütőjük és olyan igazi lángost szervírozott nekünk, hogy az íze még mindig kísért.
Mézga minden meccsünkre eljött Somogysárdra, talán ezért nyertünk többször is. Aztán megszületett Ádám és Éva, de a sport szeretete nem szűnt meg ettől. Hozták a piciket edzésre, akik ott ostobáskodtak a tornaszőnyegeken, bordásfalon, amíg mi mozogtunk vérre menően.
A hetvenes években egyszer elmentem megnézni a Mézgát egy meccsen, akit addig csak úgy ismertem, hogy szervírozta nekünk az italokat. Mondhatom, megdöbbentem. Mint egy kígyó cselezte ki az ellenfelet, játékosan, egyszerűen és a kor színvonalán értve profi módon, pedig akkoriban a sportállás arról szólt, hogy beállt az olajos edény mögé lángost sütni.
Mondhatom, megdöbbentem. Mint egy kígyó cselezte ki az ellenfelet, játékosan, egyszerűen és a kor színvonalán értve profi módon.
Az idén már 60 éves is elmúlt a nagypapa, jó mozgását már csak filmszalag őrzi, de az energia a régi. Életét lassan 17 éve az utánpótlás-nevelésnek szenteli Csicsivel karöltve. Bebizonyítja a kishitű gyerekeknek, hogy képesek kiemelkedni mindenáron, ahogyan Ő tette ezt.
Pár éve voltam náluk Sárdon, a kupáktól lassan lépni sem lehet a lakásban. Amikor ránézek egyre, eszembe jut a fiatal Mézga, aki mindezekért keményen megküzdött, de mégsem éri be ezzel, hanem képes az évtizedes tudást továbbadni a fiatalságnak, még akkor is, ha egyre kevesebb a szponzor és sokszor saját költségén kell ezt megvalósítania.
A város nevében is köszönöm, hogy felvállalta ezt a nemes küzdelmet és nagyon büszke vagyok arra, hogy ismerem Őt, a Mézgát, városunk emblematikus alakját. Remélem, képes lesz sok-sok kicsi Mézga-követőt nevelnie, akik ismét híressé teszik a magyar focit. Kivárom!