Mit számít a diploma?
"Mit számít a diploma? Most őszintén... Tényleg azt gondolja bárki, hogy én attól vagyok jó színész, hogy van diplomám? Komolyan azt hiszik, hogy emiatt kapok szerepet vagy bármilyen más munkát? Komolyan bárki ezt hiszi Magyarországon?"
No igen. Hát igen. Semmit nem számít. Nektek, akik így gondolkodtok, valóban semmit. De rajtatok más sem segíthetne. Talán egy kevés kis szürkeállomány.
De van egy rossz hírem, kicsi bocsok: nem a PAPÍR maga a lényeg, nem is az, ami RÁ VAN ÍRVA. Mert az – jó esetben – csak azt bizonyítja, (tudod, hívják bizonyos fajtáját úgy is, hogy BIZONYÍTVÁNY) hogy valamit már majdnem tudsz. Hogy van esélyed arra, hogy valamikor majd jól is csináld azt, amiről szól. De a PAPÍR eléréséhez vezető úton megkaptad azt a nagyon lenézett tudásmorzsát, amit ha tapasztalattal is megtöltesz, esetleg nem fogsz éhen halni. Legalábbis nagyobb eséllyel nem, mintha az a nagyon utált, undorító papírod nem lenne.
Én is megkaptam már társasági beszélgetések alkalmával párszor az idézett mondatokat, azt is, hogy micsoda hülyeség éveken keresztül „magolni”, hogy mit érsz a diplomáddal, hogy azt hiszed, több vagy, mert diplomád van, hogy mi, a diploma nélküliek tartunk el benneteket ésatöbbi, ésatöbbi. Nem mindig bocsátkozom vitába azzal, akinek a szájából ezek kiesnek. Nem azért, mert derogál, hanem mert van, amire nincs hatásom.
Talán egyedül a veleszületett tehetség előtt áll teljesen nyitva az út, de még neki is szüksége van arra, hogy pallérozzák az adottságait, táptalajt adjanak a kibontakozásához, és azt a táptalajt nem venni lehet, hanem sokszor véres verejtékkel kell táplálni
Megtanultam már, hogy nem lehet mindenki fejébe értelmet tölteni, és hát akkor kár rá pazarolni az időt. Vannak ezerszer érdemesebbek rá, akiknek a vadhajtásait érdemes nyesegetni. Nekik elmondom, hogy a választott életpályához választott tanulási út tartozik, ahol a mesterség alapjait kaphatjuk, ha hagyjuk magunkat. És az út végén, de a nagy út kezdetén, igen, adnak róla egy PAPÍRT, amit adott esetben bizonyítványnak, oklevélnek, diplomának hívnak. Hogy ez a tanulási út tarthat nyolc évig, tíz-tizenegy évig, tizenhét-tizennyolc évig, de ha jól akarod csinálni, életed végéig.
Azok többsége, akik a fentiekkel próbálnak érvelni, valamit nagyon kompenzálni akarnak. Irigység, vélt vagy valós sikertelenség, önértékelési zavar, szexuális frusztráció állhatnak a háttérben, és semmiképpen sem a zsenialitás. Mert talán egyedül a veleszületett tehetség előtt áll teljesen nyitva az út, de még neki is szüksége van arra, hogy pallérozzák az adottságait, táptalajt adjanak a kibontakozásához, és azt a táptalajt nem venni lehet, hanem sokszor véres verejtékkel kell táplálni.
Innen üzenem a PAPÍR gyűlölőknek, hogy nem gyalázkodni kell, hanem meg kell próbálni beülni a padba, meg kell próbálni megmérettetni magát, meg kell próbálni …
De minő balga beszéd?!
Hiszen alig több mint egy év óta „láthassuk-hallhassuk”, hogy lehet szemlesütés nélkül továbbhasználni közjogi méltóságokat (na, jó, hozzátéve, hogy „volt” közjogi méltóság), noha nem dolgoztunk meg valamiért, amiről azt mondtuk, hogy megdolgoztunk érte. Ebben az olvasatban pedig azt, aki a fenti mondatokat kiejtette a száján, még akár fel is magasztalhatják az igazmondás, a felvállalás és más badarság fényében.
Csak könyörgöm, nehogy már követendő példaként állítsuk gyerekeink elé a csalást, hazudozást, lopást, érdem és munka nélkül megszerzett javak elérését!
Csak könyörgöm, nehogy kötelező legyen már hazudni, lopni, érdem és munka nélkül javakat szerezni!
Csak könyörgöm, ne legyen születési kiváltság az ostobaság!
