Lajos és a hegy!
Még a múlt században történt. A mi Lajosunk egy átlagpolgár volt. Nap mint nap bejárt a munkahelyére és végezte mindennapi feladatait. Ahogy teltek-múltak az évek, Lajosunk kezdte délutánonként unni magát. Egy éjszaka álmában falun járt és élvezettel nézegette a sok kiskertet, hűsölt a szőlőlugas alatt, és hát, valljuk be, megkóstolta vendéglátója borát. Reggel, mikor felébredt, elmesélte álmát a nejének. Összeült a családi haditanács és úgy döntöttek, hogy vesznek egy kis kertet a város szélén és ezek után ott fogják eltölteni a délutánjaikat és hétvégéiket.
A döntést tett követte és a kor szokása szerint - mint oly sokan mások - Lajos is megvette álmai birtokát. Tudni kell, ebben az időben százával vásárolták a város széli hétvégi telkeket. Ki mert nosztalgiázott, ki mert hasznosan akarta eltölteni szabadidejét. Lajos is megtette az első kapavágásokat, gyümölcsfákat és szőlőt ültetett, palántázott, kapált szorgalmasan és szükség szerint vette a hátára permetezőt.
A földből szép lassan kinőtt a hévégi háza és alatta természetesen ott volt a télen-nyáron egyforma hőmérsékletet biztosító pince. Nagy izgalommal várta az első év termését, persze tudta, hogy az igazira várni kell még egy pár évet. De az az idő is eljött, mikor az első érett gyümölcsöt leszakíthatta, és ősszel a fő attrakció, az első szüret is megtörtént. Simogatta a napfény által érlelt gyönyörű fürtöket és vigyázva helyezte a darálóba, hogy a legkisebb fájdalmat okozza a bogyóknak, mikor azok összezúzódnak és csorog belőlük a lé.
Mikor szokásához híven délután kiment a birtokra, látja, hogy a ház ajtaja tárva-nyitva.
Rosszat sejtve lépte át a ház küszöbét és sejtése nem volt alaptalan.
Lajosunk beletöltötte a hordóiba a mustot, persze előtte megnézte a must fokát, és roppant elégedett volt, mivel egy szem cukrot sem kellett hozzáadnia. Elfelejtettem mondani, a hétvégi ház felszerelése megtörtént. Volt itt minden, ami a kellemes hétvége eltöltéséhez kellett. És eljött az első várva várt fejtés ideje, amikor a hordó tartalmát meg lehetett kóstolni.
Természetesen meghívta baráti körét az első akcióra. A terülj, terülj asztalkára mindenféle jó került a nemrégen levágott Dezsőből és hát a nap fénypontja az első pohár a saját termésből. Csak a legnagyobb titokban mondom el, igencsak sikerült a társaságnak adóznia Bacchus oltárán. Teltek-múltak az évek és a birtok csak egyre szépült és a finomnál is finomabb termékekkel látták el Lajosunkat és a családját. A haveri hétvégék is rendszeresek voltak, mert hát Lajosunknak azért akadt egy gyengéje: szeretett ultizni. Persze csak szolid alapon egy kis kvaterkázás és poharazás mellett.
De ugorjunk egy évtizedet az időben, mikor megtörtént az első baj. Majd elfeledem mondani, a hegyen kialakult a baráti kör, mindenki átjárt mindenkihez, minden nyitva volt a másik előtt. Ha a másik gazda később érkezett birtokára, tudta, hogy Lajos házikójában mindig ki van készítve a Miska kancsó és a szomját olthatja, mielőtt belekezd a saját munkájába.
Először csak egy kis paprika és paradicsom tűnt el. Biztosan valamelyik szomszéd egy kis lecsót akart csinálni, mivel a sajátja még nem érett be, így innen vitt egy kicsit, mondta a nejének. De mikor a többi szomszéd is jelezte, hogy hol ez, hol az tűnik el, már nem lehetett a lecsófőzésre hivatkozni. De a baj nem jár egyedül. Mikor szokásához híven délután kiment a birtokra, látja, hogy a ház ajtaja tárva-nyitva.
Rosszat sejtve lépte át a ház küszöbét és sejtése nem volt alaptalan. A gépei és az élelmiszer nagy része hiányzott. Megtette az ilyenkor szükséges lépéseket és értesítette a rendőrséget. Kis idő elteltével az eset újra megismétlődött, csak még drasztikusabban: a hordók kifolyatva és minden, ami mozdítható volt, eltűnt. Lajosunk kezdte elveszíteni közismerten jó nyugalmát. Hiába tette meg a feljelentését ismeretlen tettes ellen, a nyomozás sikertelen volt.
Azért humorát nem veszítve el, kiszögelt egy kis táblát az ajtófélfára.
Kedves betörő!
A ház kulcsa itt van, kérlek, ne feszítsd fel többé az ajtót. De nem is érdemes, mert már mindent elvittél!
Üdvözlettel: Lajos, a birtok gazdája
A méteres gazról, a letépett csatornákról, a kiszedett kerítésekről már nem is beszélek. Mert sajnos olyan világot élünk, mikor a tulaj vet, de más arat!
De, hogy valami pozitívum is legyen, örömmel vettem, hogy egyre több hegyen jelennek meg a polgárőrök, a lovas rendőrök és vigyázzák azt, ami még megmaradt. Én hiszek benne, hogy eljön az az idő, mikor Lajos újra tárva-nyitva hagyhatja a birtokát és csak a szomjas szomszéd tér be egy pohár borra.
