Kétszázhúsz felett...

Nemrég született, cseri lányként, mint tudjuk. Én a 80-as években találkoztam vele először kolléganőként. Nagyobbik lánykáink közel egy időben születtek, ami jó lehetőség volt arra, hogy a főzelékeken pelenkákon túl sok-sok asszonyos témát kibeszéljünk. A mindennapi dolgok tekintetében általában egyezett a véleményünk, de amit én csak nagyon egyszerűen tudtam megfogalmazni, azt Gabi mindig képes volt kőkeményen, színesen és szabatosan kimondani.

Igen, kimondani. Mindig irigyeltem ezért. Még én is megnyugodtam, amikor Ő „kimondta” a frankót. Őszinte és hatékony beszélgetéseink voltak és vannak ma is. Ez a barátság olyan, hogy mindig tudjuk ugyanott folytatni. Sosem csalatkoztam benne.

A diákok nagyon szerették, mert nem úgy tanította az irodalmat és a nyelvtant, hogy saját véleményt ráerőltette volna a fiatalokra, hanem kihozta belőlük a tudást, ami - valljuk be - idővel egyre nehezebb feladat lett. Középiskolás korában intenzíven foglalkozott a reál tárgyakkal, talán ezért is ilyen világos és összeszedett a stílusa.

Néhány kedves történet Gabival kapcsolatban...

Volt egyszer, hogy Budapesten részt vettünk egyhetes filozófia tanárokat felkészítő tanfolyamon. Időnk zömét a strandon töltöttük persze, de elértük, hogy senki nem hiányolt bennünket, mert legalább addig sem kötözködtünk az előadóval.

Fiatalok voltunk akkoriban és csinosan öltözködtünk, ami az idősödő vezetés tetszését nem nyerte el. Elkezdtek piszkálni bennünket, hogy öltözködjünk tanárnak megfelelően. Ekkor történt, hogy összebeszéltünk és április 1-jén felöltöztünk "tanárnak": vastag harisnya, terliszter kockás szoknya, parafa talpú, vagy trotőr sarkú cipő, zsabós blúz vagy selyem garbó, mellényke, hajcsipesz. Olyan volt, mint egy jelmezbál, egymást sem ismertük fel.

Behívattak bennünket egyesével, hogy mit képzelünk és miért csináljuk ezt? Persze semmi konkrétan megfogalmazható kivetnivaló nem volt az öltözetben, így aztán nem volt megtorlás még azért sem, hogy a testnevelő nyakkendőben és zakóban mutatta be a magasugrási technikát. Annyit azonban elértünk, hogy a vezetés nem az öltözködésünkre, hanem a munkánkra koncentrált. A jelmezes csapatból azóta 8-an hagyták el az iskolát és ketten maradtak ott.

Első blogomban már leírtam a tokaji kenutúra történetét, amikor 100 gyerekkel lekéstük a csatlakozást, ebben Gabi is a ludasok között volt. Reggelig írhatnám a történeteket. Ezek olyan emlékfoszlányok, melyek kötőanyagai minden barátságnak és majd a nyugdíjas otthonban is lehet ebből adomázni.

Ősszel megnéztem Orsikáék esküvői képeit. Volt közötte egy csodálatos. Meg is kértem Gabit, tegye közzé, ezt láthatjátok fent. Dédmama, nagymama, anyuka, unoka (mint menyasszony) egy sorban. Négy erős Nő.

Gabiban mindig ezt a megalkuvásmentes erőt láttam és látom. Örülök, hogy írásra adta a fejét és belénk is tölt ebből valamit. Olvassátok továbbra is ezeket a színvonalas bejegyzéseket hétfőnként.