Az árvíztől az utcai harcokig
Vége az árvíznek, így már "veszély nélkül" írhatunk róla. Volt a polémia, hogy a nagy víz idején mit is kellett volna tennie Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ki gondolta volna, hogy ennyi szakértőnk van, akik kiválóan tudják, hogy mi egy miniszterelnök dolga vészhelyzetben. Egyik szerint semmi, a másik egy központi irányító irodában szerette volna látni Orbánt, nem a gátakon. Sokan meg csak a rosszat látták mindabban, amit tett.
Miután nemcsak nálunk volt árvíz, és nemcsak Orbán Viktor volt a gátakon, így segítségül hívnék a kérdésben egy nyugati politikust. Például a müncheni főpolgármestert. Christian Ude a bajor televízióban arra a kérdésre, hogy jó dolog-e, ha egy politikus az árvízi munkákban közvetlenül részt vesz, így felelt:
Nem csak jó, hanem a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy vezető a veszélyeztetett területen személyesen jelen van. Egy miniszterelnök a rangjából adódóan könnyen tud különböző tárcákkal egyeztetni, a legmagasabb szinten tud utasításokat megfogalmazni, vagy adott esetben nemzetközi döntéseket előkészíteni. Az, hogy emberileg is fontos a példamutatása, csak erősíti ezt. Ez – folytatta a főpolgármester -, szavazatokat is hozhat neki, de ez így helyes.
Akiről Uve úr nyilatkozott, az Horst Seehofer miniszterelnök, aki a bajor árvízi védelemből igen aktívan kivette a részét. Azt is tegyük hozzá, hogy szeptemberben bajor választások lesznek, és a keresztény-konzervatív Seehofer kihívója, ellenfele, éppen a fenti elismerő mondatokat róla megfogalmazó szociáldemokrata Christian Ude lesz.
Körübelül ennyi a különbség az Orbán Viktor árvízi helytállásán fanyalgó magyar ellenzékiek, és a nyugati demokrácia politikusai között. A magyar miniszterelnök is nagyon helyesen tette, amit a nehéz napokban tett. Azt pedig, hogy a média még a zoknicseréjét is közvetítette, tudjuk be a magyar televíziózás siralmas állapotának. Mert hogy a zoknis képeket nem a miniszterelnök kérte, azt ugye minden normális ember tudja.
Amint azt is, hogy a kaposvári közgyűlés nemes gesztust gyakorolt akkor, amikor lakosonként 100-100 forintot felajánlott az árvízkárosultak megsegítésére. Hogy ezt egy ex-Somogyis főszerkesztő jegyzetében leszólja, kevésnek tartja, legyen az ő baja. Ilyen helyzetben ugyanis nincs kevés és sok, ilyenkor minden fillér számít. Talán a volt főszerkesztő is tudja ezt.
Ahogy azt is, hogy ezekhez a száz forintokhoz hozzá kell adni azokat a telefonhívásokat is, amelyeket a kaposváriak küldtek egyénileg a segélyvonalakra. A város tehát kitett magáért, köszönet érte. Hogy a főszerkesztő úrnak meg jobb, ha régi szokása szerint odaszúrhat egyet az önkormányzatnak, vele együtt a kaposvári polgároknak, lelke rajta.
Körübelül ennyi a különbség az Orbán Viktor árvízi helytállásán fanyalgó magyar ellenzékiek, és a nyugati demokrácia politikusai között.
De hogy ne csak dicsérjem a nyugatot, leírom, hogy nagyon bökte a szememet a minap a német televízió egyik műsorának címe: “Vízágyuk, könnygáz, gumilövedékek – passzol-e ez Európához?“. Persze az aktuális török eseményekről beszélgettek. Próbáltam visszakeresni, hogy volt-e 2006 októberében olyan című beszélgetés, hogy „Viperázás, könnygáz, lovasroham, gumilövedékek Budapesten – passzol-e ez Európához?“, de nem találtam. Valahogy ezt hívjuk mi itt Magyarországon kettős mércének.
Igaza van Churchillnek: a nyugati demokrácia sem az igazi, csak jobbat még nem találtak fel.
