A férfi illata
Ha nem érdekel valaki, az illatát sem érzed. Ha nem szeretsz valakit, annak „szaga” van. S ha valaki tetszik, azt állandóan szagolgatnád.
Ha melléd ül, rögtön tudod, hogy kell-e vagy nem. Az illatából. Vegyülhet az parfümmel, dohánnyal, alkohollal. A lényegen nem változtat. Ha megérzed, elkezd hátul a tarkódnál valami motoszkálni, és az illat befészkeli magát az orrodba, az elmédbe. Olyannyira, hogy hosszú évek után is van olyan férfi, akiről először az illata ugrik be. Most is ugyanúgy érzem az orromban, mintha itt lenne.
Ahogy a nyakába hajolsz, érzed, ami a bőréből kipárolog. A múltját, a jelenét, a vágyait, a saját vágyaid. Aztán átitatja a te bőrödet, a párnádat, kis idő után pedig már az otthonod illata is megváltozik.
S ha elmegy, tényleg felveszed a levetett pólóját. Abban mászkálsz, alszol. A párnába fúrod az arcod, és kiszagolod belőle az utolsó kis illatdarabkáját is. Igen, ezt tényleg csináljuk, műveljük. De ez titkos!
Ha megérzed, elkezd hátul a tarkódnál valami motoszkálni, és az illat befészkeli magát az orrodba, az elmédbe.
S ahogy változnak az érzéseid, úgy változik számodra az illata is. Ha már nem tetszik, ha idegesít, ha kezd „szagossá” válni, itt a vége. Így visszagondolva, az orrom sosem csapott be. Olykor fájó és irgalmatlan igazságra mutat rá az arcunk közepén elhelyezkedő igazmondó. Szerintem menjünk csak az orrunk után!