Két újságcikk margójára
Olvasom az MSZP elnökével készült interjút a Die Welt című német lapban, majd kicsit később a baloldaliak magyar napilapjában megjelent saját írását is. Nem tudom eldönteni, hogy melyik arca az igazi. Míg az itthoni lapban a szokásos vehemenciával és stílussal rohan a Fidesznek (így: „Fosztogatás és megszégyenítés, a jogszabályok megerőszakolása, aztán bujkálás a felelősség elől... Ezt a gyalázatos rezsimet kell az első adandó alkalommal elzavarnunk.”), addig a német újságban pestiesen szólva lement nyusziba.
Elismeri, hogy a Fidesz kétharmados győzelméhez hozzájárult a súlyos szocialista, baloldali korrupció, azt is, hogy az Európai Unióban megfogalmazott kritikákat a magyar emberek nem érzik jogosnak. Azokat a kritikákat - tegyük mi hozzá gyorsan -, amelyeket magyar balliberális körök és kinti kapcsolataik gerjesztettek az Orbán-kormány ellen. Mesterházy az Európai Néppártnak könyörög, hogy rendszabályozzák meg a Fideszt, és persze a gonosz Orbán Viktort.
Érdekes, hogy a kérdező nem kérdez „alá”, hanem nagyon keményen rákérdez arra, hogy hogyan akarnak ők kormányt váltani, amikor minden felmérés azt mutatja, hogy a teljes baloldali összefogással sem érik el a Fidesz szimpatizánsok számát. A válasz borítékolhatóan naiv: „Várjuk ki a végét, a választások nem lefutottak”. És a megszokott sztereotípia: a „klíma” az, ami miatt az emberek nem mondják meg az igazi válaszokat.
Mindeközben kétharmados többségről álmodik. Arra a kérdésre, hogy ő mit csinálna másképpen, szemrebbenés nélkül átveszi a Fidesz programját: növelnék a gazdasági fejlődés motorját, és ezzel új munkahelyeket teremtenének. Tipikus szocialista módszer, még a motorhasonlat is Orbán Viktortól származik. Aki - emlékeznek -, nemrégiben azt mondta, hogy jól fut a motor, csak a fejlődésnél „csúszik még a kuplung”. Egy dologban azért kibújik az igazi szocialista Mesterházyból: adót emelnének. Ahogy mindig is tették. A jobb módúakét persze. Hogy hol a határ, amitől valaki a szocialisták szerint már jobb módú, azt gondosan elhallgatja.
Elismeri, hogy a Fidesz kétharmados győzelméhez hozzájárult a súlyos szocialista, baloldali korrupció, azt is, hogy az Európai Unióban megfogalmazott kritikákat a magyar emberek nem érzik jogosnak.
Augusztusra azt is tudni fogjuk, hogy ki lesz a baloldali összefogás vezetője. Őszintén: nem rágjuk le a körmünket a várakozástól. Nyilván átbokszolja majd a külföld - elsősorban a nyugati liberális körök - Bajnait, arra hivatkozva, hogy ő már volt egyszer miniszterelnök. Mert az igaz okot nem fogják világgá kürtölni.
Mesterházy fenti nyilatkozatából valahogy azt éreztem, hogy nem is bánná, ha Bajnai állna csatasorba, és egy jó nagyot bukna. Mert bukni fog, és az a szocialistáknak nagyon jól jönne. Egy ilyen helyzetben csődöt mondana, és szinte biztosan felmorzsolódna az igencsak ingó lábakon álló Együtt-formáció. És 2018-ra maradna a nyeregben egyedül az akkor még mindig fiatal Mesterházy.
Addig is figyeljük a magyar gazdaság „motorjának” egyre biztatóbb mutatóit. Ha az országnak egy kis szerencséje lesz, idén elindulhatunk lassan felfelé ezen a területen is. Ha így lesz, akkor bizony teljesen mindegy, hogy mit ír és hogyan nyilatkozik a szocialisták elnöke itthon vagy külföldön. Valljuk be, nagyon nem kellenének vissza a Bajnai-Gyurcsány időszakok emberei, de kormányzati lépései sem. Európával pedig előbb-utóbb ki fogunk békülni. Ez mindkét fél érdeke.