Kutyakálvária
Történt, ahol történt, egy városi piacon. Zajlott az élet, a kofák kínálták a szebbnél szebb és finom portékáikat. Az üzletek előtt tolongott a vásárlóközönség. Hiszen így hétvégén, és főleg ha ünnep közeledik, fokozódik a vásárlási láz. Tehát minden szépen folydogált a maga medrében, az időjárás is a kegyeibe fogadta a piacon lévőket.
Egyszer csak érkezett a hír, kutya van a piacon! Nos, a szabályzat szerint tilos a piacra kutyát behozni. Hol van a kutya? Gyorsan intézkedni, felhívni a szabály megszegőjét és megkérni, hogy a kedvencét távolítsa el a piacról. Csakhogy gazdi nem volt. A mi ebünk az ajtóban szépen ücsörgött, mintha a területet átvette volna őrségbe. Látszott rajta, hogy ápolt kutyus.
Hangosbemondó, az ilyenkor szokásos szöveggel. Eredmény semmi. Ekkor már többen körbeállták a mi ebünket. Különböző reakciók. Jaj, de aranyos. Biztosan éhes. Adjunk neki enni. Lelketlen gazdája, hogyan hagyhatta el? És elkezdődött a mi kutyánk etetése. De a jámbor eb nem nagyon fogadta az étkek özönét.
Intézkedjen már valaki, érkezett a bölcs tanács. Persze a felelős személyek már megtették a szükséges lépéseket és értesítették az állatmentők csapatát. A bölcs tanácsok özöne azonban - mivel a mi ebünk még mindig ott ült, mint egy kőoroszlán kapudísz - csak úgy áradt. Csak vártunk és vártunk a felmentő csapatra. A végén megérkeztek, elő a gép, fotó, majd egy kis vizsgálat következett, van-e benne chip, hogy a beazonosítás megtörténhessen. A mi bundásunkban ilyen nem volt, tehát az elszállítás következett.
Az idáig nagyon szelíd kutyus is kezdte elveszíteni türelmét, egy kis kitörési próbálkozás, egy kis morgás, de azért a művelet sikerrel járt. A kedélyek megnyugodtak, mindenki örömmel vette, hogy a mi kutyusunk kálváriája pozitívan ért véget. Köszönet az állatmentők csapatának. Neked, bundás, pedig sok finom csontot és szerető gazdit kívánunk. Reméljük, a gazdidnak csak egyszeri feledékenysége volt, hogy elhagyott, de azóta már újra együtt vagytok.
