Stockholm az én szememmel
Boldog vagyok, hogy idén tavasszal eljuthattam a jóléti állam igazán szép fővárosába. Stockholm 14 szigetre épült, ezeket 53 híd köti össze. Az ország fővárosaként itt található a kormány és a Riksdag (országgyűlés) székhelye. Ugyanitt van a királyi rezidencia is.
Stockholm a Nobel-díjak és az évenkénti díjátadási szertartások révén a legismertebb, de a városban van a legtöbb kutatói egyetemi központ is Svédországban. Öt nap alatt befogadni egy várost nem könnyű, de a lényegig mindig eljut az ember. Összehasonlítjuk saját lakóhelyünkkel, feleslegesen átszámoljuk az árakat és figyeljük az embereket.
Ha elmondom, hogy egy közepes helyen háromezer egy pohár sör, vagy 1500 egy villamosjegy, akkor mindenki ájuldozik. Az alkohol és a dohány állami monopólium, csakis speciális boltokban kapható és ebből a busás haszonból igazán lehet jóléti államot teremteni. Ez a folyamat már nálunk is elkezdődött.
Ami számomra a legemlékezetesebb volt, az két dolog: az egyik a temető, ahol minden sírhely egyforma és cseppet sem hivalkodó, hiszen a halált követően egyformák vagyunk mindannyian. A Skogskyrkogården (svédül: erdei temető, kiejtve kb. szkúgszcsürkogóden) Stockholm Gamla Enskede nevű városrészében fekvő világörökségi helyszín.
Mondhatnám, hogy a sírkövesség nem a legjobb biznisz ott.
A másik, hogy amikor ott voltunk, éppen virágba borultak a japán cseresznyefák, ami többnapos ünnepet jelent. Elképzeltem, hogy ezt Kaposváron is meg lehetne honosítani a Temesvár utcában…
Persze sokkal több érdekesség is volt. A városházát Ragnar Östberg építész tervezte, 1911 és 1923 között épült. Nyolcmillió vörös téglát használtak az építésénél. Az épület két nagy tér köré összpontosul: egy külső tér és egy belső terem köré. A 106 méter magas torony tetejében világosan kivehető a Három Korona, ami Svédország nemzeti szimbóluma.
A Skansenben 150 történelmi épületet láthatunk: házakat, farmokat, műhelyeket, amelyek történelmi hűséggel mutatják be a svéd nép életét a középkortól napjainkig. De nem csak holt épületeket találunk a Skansenben, hanem egy kisebb állatkertet a Skandináviában honos állatokkal, kézműves műhelyeket, ahol munka közben láthatjuk az üvegfúvókat, kovácsokat, valamint egy jelenleg is a használatban lévő templomot. Mindezeken túl még szabadtéri színpadnak (rendszeres koncert- és táncprogramokkal), étteremnek, kávézóknak is helyt ad a Skansen.
Aztán ott volt a VASA múzeum. Régen azt hittem, hogy itt vázákat állítanak ki, aztán megtudtam, hogy ez egy olyan hajó, ami annak köszönheti létét, hogy 300 éve elsüllyedt.
A Vasa egy svéd sorhajó volt, melyet 1626 és1628 között építettek II. Gusztáv Adolf svéd király megrendelésére. A svéd király a harmincéves háború alatt, a Lengyelország elleni harcok miatt rendelte meg a hajót. A feltörekvő, tengeri nagyhatalommá váló evangélikus svédek biztosítani akarták a kender importját az új hajóik kötélzetéhez az akkoriban a katolikus lengyelek befolyása alatt álló Balti-térségből.
A stratégiai és vallási okokon túl személyes indok is vezette Gusztáv Adolfot: a lengyel uralkodó saját unokatestvére, III. Zsigmond volt, aki 1599-ig a svéd trónt is birtokolta, ám vallási okokból kénytelen volt lemondani. Gusztáv Adolf remélte, hogy a két országot ismét egyesítheti.
A felemlegetett látványosságokat persze ki lehet olvasni bármely útikönyvből, de az élményt meg kell ott élni. Meglepő a svédek nyugalma és precíz logikája. Egyik ház sem hivalkodó, tehát a gazdagságot nem a külsőségekben élik meg. Saját szabályaikat mindenáron megtartják és megtartatják.
Példa volt erre, hogy egy vonatra egyszer csak felszállt két rendőr és letoloncolt és megbüntetett egy fiatalt, aki semmi mást nem tett, mint egy felbontott sörös dobozt tartott a kezében. Ez nálunk elképzelhetetlen egyelőre, de nem reménytelen, hogy eljutunk mi is ide és igazi jóléti társadalommá válunk. Remélem, ezt még én is megérem, hiszen egész életemben erre vágytam, hogy nyugodt polgárként élhessem az életet, tehát talán megadatik.