A vak komondor és a csőrepedés

komondorHeti összefoglalóm következik arról a csalódásról, amit a mindennapok okoznak számomra. Kezdem a hétvégével: Balatonon kardióztunk 3 napon át a betörések nyomait eltüntetendő. Lehangoló volt a szándékos rombolás nyomait takarítani. Gázpalackot tölteni, reduktort felszerelni, stb, stb, meg persze azon a rossz érzésen túllépni, hogy valakik nemrég az intim szférádba behatoltak és munkádat nem becsülve törtek zúztak válogatás nélkül.

Megbecstelenítették a helyet. Azt megértem, ha valaki éhes és végső állomásként elveszi az életben maradáshoz szükséges javakat, azt azonban nem értem, miért kell ennek keretében a másik által megbecsült dolgokat összezúzni, hiszen ettől nem lesz sem gazdagabb, sem jóllakottabb.

Pihenésképpen kimentem az utcára és azt láttam, hogy a szomszéd kertjében bokáig ér a víz. Itt ért a második trauma. Voltak az utcában, akik már negyedik napja nézték ezt a természeti jelenséget nagy nyugalommal. Igen, ott lehet valahol az udvar közepén a buzgár. Csőtörés volt néhány napja. Szóltak ugyan a vízműnek, aki nem megy ki, ha magánterületen a törés, hiszen semmi köze hozzá. Kit érdekel, hogy több száz köbméter víz elfolyik, ha nem az enyém, hanem a másiké.

Megnéztem az összes naptáramat, hogy ez tényleg a 21. század? Ha ez igaz, hogy napjainkban ilyenek történhetnek, akkor ez rosszabb, mint a középkor.

Pár percig voltunk képesek nézni csupán és a tettek mezejére léptünk: egy 64 éves hétköznapi Hős egy célszerszámmal elzárta a főcsapot és megszűnt a szivárgás. Ennyi, kb. 8 perc átugrani egy kerítést, akna kinyit, lámpa bevilágít, célszerszám teker és kész. Mínusz több százezer egy családnak. Másnap a facebook segítségével sikerült a tulajdonost is értesíteni. Ha nem szólunk és cselekszünk, akkor még két hétig folyt volna a víz- és egyre jobb lett volna a látványosság, ugye. Lehet, hogy belépőt is szedhettek volna a helyi buzgár kapcsán. Ez olyan közöny, amit sosem tudok megérteni.

Írásaimban általában a dolgok pozitív vetületét próbálom kidomborítani, de ebben a jelenségben nem találok ilyen részletet. Telt-múlt az idő és jött a munka ünnepe, gondoltam, végre nem csinálok semmit ezen a napon, hanem átadom magam az internet bűvöletének. Olvasom a híreket és eljutottam Józsi verte Marikáig és Terikéig, meg a szerencsétlen vak komondorig. Megnéztem az összes naptáramat, hogy ez tényleg a 21. század? Ha ez igaz, hogy napjainkban ilyenek történhetnek, akkor ez rosszabb, mint a középkor.

Egy falu, egy szomszédság egy család közönye mellett rettegésben, fájdalomban és szenvedésben telhet el 25 év egy olyan nő számára, aki gyermekeket szült és nevelt fel ennek az országnak és eddig kellett hallgatnia erről. Most, amikor szembenézve a kamerával őszintén elmondja az igazságot még Ő lesz a gyanúsított, mert feljelentik? Senki nem volt a környezetében, aki elmondta volna az igazságot és lépett volna? Meg kellett várni az újabb tragédiát?

Hány tragédia történik még, azért mert hallgatunk akkor is, amikor üvölthetnénk és kiállhatnánk a szenvedők védelmében. Persze ilyenkor mindig megjelennek a hiénák és pártpolitikai okokra vezetik vissza a szadizmust, holott mindennek a közöny az oka. Józsi Úr mindent megtehetett és tudta, hogy érinthetetlen. Többször is meghallgattam a vágatlan felvételt és iszonyodtam. Még egy állattal sem lehet így bánni.

Érdemes végigolvasni a kommenteket is, többen az áldozatban keresik a hibát, hogy miért tűrt. Nemrég olvastam Natascha Kampusch történetét. Aki nem képes megérteni ezt a jelenséget, annak melegen ajánlom a könyvet.

Itt megnézhetitek a film második és harmadik részét is.

Ébresztő! Egészen biztos, hogy ezt az egészet álmodom, és hamarosan felébredek és rájövök, hogy ez csak egy rossz álom! Ez egy negatív hét volt számomra, sok tanulsággal, de néha erről sem árt írni.