Igaz történet!
Egy kedves ismerősömmel beszélgettem a minap. Mindenről szó esett, ami ilyenkor szokásos. Tudtam, hogy idős szülei vannak és a múlt évben beköltöztek egy idősek otthonába. Természetesen rákérdeztem, hogy a szülőkkel mi van. Tudod, volt a válasz, az édesanyám nemrégen hunyt el.
| Körforgás |
|
A napra nap jön. Születünk és elmúlunk. Higgy a körforgásban |
A kötelező részvétnyilvánítás után azért még kérdezgettem, mi volt a baj? Tudtam, hogy a szülők, bár személyesen nem ismertem őket, a tipikus falusi emberek életét élték hosszú-hosszú évtizedeken keresztül. Mikor már nem bírták a kertet művelni, mint fent írtam, akkor költöztek be az otthonba. Hamar megszokták az idősek otthonában az életet. Minden komfortjuk megvolt, igaz, elég jelentős összeget fizettek ezért havonta, de az eladott házuk fedezte a költségeket.
Nem is írtam volna le a történetet, hiszen nap mint nap történik ilyen, de az utolsó percek miatt mégis megteszem. Kérdeztem, hogy viselte a papa, hogy a társa elment, örökre itt hagyta őt.
- Tudod, az úgy történt, hogy a papa ebéd után mindig átment a betegszobába egy kis diskurzusra a mamához. Most is így történt, de a mama már nem tudott beszélni, csak a kezével mutogatott. Először a fejére mutatott. A papa kérdezte: simogassalak meg? Mire bólintás volt. Utána a szájára mutatott. A papa kérdezte: pusziljalak meg? Szintén bólintás volt. Most az ablak felé nézett és elkezdett integetni. Nyissam ki az ablakot? Mert nagyon nehezen lélegzett a mama. Nem értem, nem értem! Elment az orvosért, de mire visszaértek, a mama halott volt.
Másnap a papa közölte a fiával, hogy most már teljesen nyugodt, mert megértette az utolsó jelet is. Így közölte velem az anyád, hogy ő most elmegy örökre.
Nem szeretnék hozzáfűzni semmit. Csak megpróbáltam leírni a hallottakat.