Fifu
Fifu, alias Némedi Árpád filmszínész. Egy sokoldalú ember és művész. Egész élete Kaposvárhoz köti, ezért talán kevesen tudják róla, hogy berzencei. A kaposvári színház nemcsak a somogyisága miatt volt számára jó választás. Karakterének, manírmentes közvetlenségének, csapatszellemének is ez áll jól. Kora ellenére hosszú a szerepeinek listája, alakításaira évek múltán is jó szívvel emlékeznek a nézők. 2007-ben megkapta a Kölnben élő író-publicista, Bezerédj Zoltán által alapított díjat.
1984-et írtunk, amikor a tisztviselőtelepi ház teraszán éjt nappallá téve matekoztunk a Fifuval. Iszonyodott tőle, pedig tudott gondolkodni. Ez olyasféle iszonyat, mint amikor a kisgyerek ösztönösen fél a kígyótól meg az egértől, mert beleégették génjeibe a félelmet és az undort, pedig mindegyik békés állat. Ennek túllépéséhez emberfeletti erő kell, amivel főhősünk rendelkezik, mondhatom. Állíthatom azt is, hogy színészi életét is nagyban segítette ez a heroikus küzdelem, hiszen megtanulta és gyakorolta az önlegyőzés mesterségét.
| Fifu írta: |
|
Most egy kicsit meghatódtam. Ha most ehhez hozzányúlnék, akkor nem lenne igaz. És remélem, hogy az. Köszönöm. Képzeld, én hasonló szép emlékeket őrzök a matekos időszakról, valamit megtanultam akkor. |
Még a '90-es években többször láttam főszerepekben. Elmondhatom, hogy mindig maximálisan és teljes erőbedobással teljesített, néha számomra latinovitsi magaslatokba is felemelkedett.
Visszatérve a nyolcvanas évekhez: este órákig gitározott a teraszon és énekelt, énekelt. Nem volt valami csodálatos hangja, mármint ezt a képzettségre értem, de lélekig hatolt mégis. Hasonlatként említeném nagy kedvencemet: Demjén Rózsit, előadásában pl. a Honfoglalás betétdala a lelkemig hatol, még akkor is, ha képzett énekesek sokkal tökéletesebben éneklik. Erre születni kell! Nagyon, nagyon mélyről kell jönnie az érzésnek, hogy olyan rezonanciát teremtsen a hallgatóval, ami megérinti. Ez valami „Ősi Titok” és csak keveseknek adatik meg. Nem tanítható, mert erre rá kell érezni.
Fifut az élet dobálta erre, arra, de mindvégig hűséges maradt Kaposvárhoz. Nagyon örülök, hogy APA lett, mert talán képes lesz az ősi titkot örökíteni és nem vész el egy lélek.
Emlékeimben bekeretezve őrzöm azt a nyarat, és remélem, hogy életpályáját nem felejti el a város, ahol az embereknek sok örömet és élményt adott, még akkor is, ha esetleg távol e várostól nagyobb karriert futhatott volna be. Örülök, hogy megmaradt szerény motoros Önmaga és alázatos művészként töltötte el éveit a mi kis színházilag különlegesen értékes városunkban.
A múltkor találkoztam vele és elmondta, hogy lassan már jogosult a művészeti nyugdíjra, mert 25 éve tevékenykedik. Megdöbbentő, hiszen mintha most lett volna az emlegetett nyár!