Mondd meg, amíg teheted!
Az idő, a kor, az előző életek, az elmúlás. Ezek a dolgok a héten többször és többféle megvilágításban is előkerültek. Van, aki 30 éves múlt és van, aki 60. Nem tudjuk, ki meddig marad velünk. Aki 30 múlt, az úgy érzi, már ennyi, és még mennyi mindent nem tettem meg. Le vagyok maradva? Jól csináltam eddig? Jó úton haladok?
Aki 60 múlt, arról nem tudom, hogyan érez. Csak megrémít, hogy vajon meddig fogja még a kezemet? Meddig segít fel, simogat meg, fordít a jó irányba? Meddig lesz még az Édesanyám?
Egy barátom mondott ezzel kapcsolatban egy megrendítő történetet a héten. Mert mondhatom annak, bár nem olyan rég ismerjük egymást, de feltétel nélkül bízom benne. Kevés az olyan bölcs és jó ember, mint ő.
Szóval Ő azt mondta, mondjuk el a másiknak, amit gondolunk. Főleg, ha fontos nekünk. Lehet, hogy holnap már nem tehetjük meg. S erre az életünkre bennünk marad. Nincs annál rosszabb, mint amikor nyom, bök, rág. S milyen jó érzés, amikor kijön. Megkönnyebbülsz, és a lényeg, hogy tudod, hogy ő tudja. Nincs ebben semmi hátsó gondolat, vagy elvárás, vagy kényszer. Egyszerűen jó kimondani. Felszabadít.
Nincs annál rosszabb, mint amikor nyom, bök, rág. S milyen jó érzés, amikor kijön. Megkönnyebbülsz, és a lényeg, hogy tudod, hogy ő tudja.
Mennyi megnyomorított élettel találkozom a kommunikáció hiánya miatt. Mert nem mondják el, ha bánt, megvárják, míg fáj. Nem mondják el, hogy szép, hogy szeretlek, hogy hiányzol, megvárják, míg már nem érdekel.
Szóval kedves Olvasóim, legalább mi legyünk kivételek! Mondjuk el, hogy jó, vagy azt is, ha nem jó. Hogy szép, hogy illatos, hogy merész, hogy biztonságot adó, jól eső, hogy finom. Hogy a barátunk, az édes és legodaadóbb Anyánk, a szerelmünk, a társunk, a titkunk, a cinkosunk, a mesterünk vagy a legfontosabb.
