A nagyprior

A Szent György Lovagrend Nagypriorját jól ismerem. Polgári neve: Sárdi János. Önmagát szerényen kisnyugdíjas kisállatgondozónak nevezi ugyan, de én ismerem az igazi értékeit. Három felnőtt gyermeke van és két gyönyörű unokája, ami még nem a végeredmény.

Leírhatnám az összes titulusát, hogy statikus mérnök, építész tervező, szakértő, műszaki ellenőr, stb, de ezek csak végzettségek és mögöttük egy pozitív, életet igenlő, mélyen vallásos, mellette sajátos humorú, jótékonykodó lovagi jellem lakozik benne. Igazi magyar ember.

A családjáért folytatott küzdelem ugyan elvitte pár évre hazájából, de a honvágy hazahozta még akkor is, ha külföldön milliókat kereshetett volna. Egy hatgyermekes történelmi család negyedik leányát vette nőül és ebből eredően a legkisebb ünnepség is 50 főnél kezdődik náluk.

Jani bácsit, aki lélekben 20 éves, lassan 15 éve ismerem. Megcsodáltam az általa tervezett házakat és állíthatom, boldogságra tervezi ezeket. Tudja, hogy milyen a közösségi élettér, ami mégis minden családtagnak privát szférát nyújt. Több éven át kollégák voltunk, amit együttműködve nagy nyugalommal éltünk meg még akkor is, amikor a körülmények ezt igyekeztek megzavarni.

János a Szent György Lovagrend dunántúli nagypriorja már 10 éve. A György-legenda azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi, mint a vértanú sárkányölő Szent György. Ezt János élete egyértelműen bizonyítja.

A Lovagrendről

„IN VERITATE IUSTUS SUM HUIC FRATERNALI SOCIETATI”

(Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt)

A királyi alapítású lovagrendek közül történelmünk sodrában megmaradt írásos dokumentumok (statútumok) bizonysága szerint időbeni sorrendben első volt a magyarországi Szent György Lovagrend.

A rendalapítás korábbi eseményeinek véglegesítése 1326. április 24-én, Szent György napján, Boleszló esztergomi érsek, a magyar püspöki kar és a magyar király jelenlétében történt Visegrádon.

Az Anjou Károly Róbert által alapított Szent György Lovagrend alkotta a merényletektől fenyegetett király erőskezű testőrségét. Lovagi szolgálatuk kettős identitású volt, mert a rend félig egyházi, félig világi kötődésű jelleggel rendelkezett.

Ma a XXI. század lovagjai főleg a szegények, az elesettek megsegítésén dolgoznak, tudományos munkákban vesznek részt, őrzik és ápolják őseink hagyományait, korhű ruházatban és fegyverekkel vesznek részt hadijátékokon, és ezeket az erényeket próbálják átadni fiataljainknak is.

Büszke vagyok arra, hogy ismerhetek egy igazi kaposvári lovagot és kedves családját. Örülök annak is, hogy hozzájárult bemutatásához ezzel is népszerűsítve a Szent György Lovagrendet. Ilyen példaképek kellenek országunkban és városunkban a percemberkék helyett, hiszen ők teljes életükkel bizonyítanak.

Sokáig gondolkodtam azon, hogy a női lovagokat miként nevezik, aztán János elmondta, hogy „lovagdáma” a titulusuk, és ők főleg kulturális és karitatív munkát végeznek.

Azt kívánom, hogy aki érdemes erre, bátran kövesse a lovagi példát!