Tavasz helyett csak a múlt kopogtat
Éhezzük a napsütést, a pezsgést, a tavaszi nevetést, a könnyed flörtöket, az egymásra kacsintásokat, a meleg szellőt, ami parfümmel keveredett hormonfelhőt húz el az orrunk előtt.
Még a gondolat is megdermed, pedig ilyenkor már a határainkat szokta feszegetni.
Most mindenki kukázik, kotorászik, a múltjából rángat elő poros emlékeken alapuló kalandokat, lehetőségeket. Ahogyan a téltől, a bennünk kérdőjeleket hagyó dolgoktól sem szabadulhatunk. Csak jönnek, váratlanul, behavaznak, befújnak, eláztatnak. Mintha az esőfelhőkkel együtt jósolná meg a meteorológus. A következő héten is a múltból előbukkanó bűnbánó férfiak érkezésére számíthatunk kelet felől, és valószínűleg több hétig itt rekednek a Kárpát-medencében. Ezt a csapadékot hozó légtömeget csak egy délről érkező markáns, lélegzetünket is elállító szélvihar űzheti ki.
És tényleg. Begubózunk, töprengünk, sajnáljuk és rágjuk magunkat, nem megy, nem is akarjuk, futjuk ugyanazokat a köröket, de minek? Csak várunk a napsütésre és bízunk benne, hogy jobb lesz. Mert akkor mindenki levetkőzik, kivetkőzik, és nem választ el bennünket már egy vastag télikabát.
A héten rám írt az első csókom, aztán az első szerelemem, aztán a második, aztán a meghatározó, aztán a felejthető.
Hogy miért írom ezeket? Mert a héten rám írt az első csókom, aztán az első szerelemem, aztán a második, aztán a meghatározó, aztán a felejthető. De nem csak férfiak. Gyerekkori játszópajtások, iskolatársak. Emlékezünk, jót nevetünk, vágyunk vissza, akarjuk a fiatalságot, a lendületet, a naivságunkat, a csillogó, hinni akaró szemeket és olykor válaszokat is kapunk. Pedig a múlt sem volt szebb, mint a most. Csak mi tesszük azzá. Mert könnyebb hinni abban, mint a tavaszban, ami nem akar jönni.
Néha azonban ez is jó! Mert már nem emlékszünk a bántó szavakra, a rossz jegyekre, a megválaszolatlan sms-ekre, a fárasztó napokra, az álmatlan éjszakákra, az elszalasztott csókokra. Csak a cirógató illatokra, a vizsgák utáni szárnyalásra, egy-egy pillantásra, egy falat csokira, a boldog reggelekre, vagy a csillagos égboltra. Szóval ez a jó a hosszú télben!