Bemutató
Ígéretes cím, akár arra is utalhatna, hogy valami újnak lesznek részesei az olvasók, de mint tudjuk, nincs új a nap alatt, és sajnos az én koponyaboltozatom alatt sincs. A világ is, én is hozott anyagból dolgozom, vagy éppen kapottból.
Míg ezeket a sorokat írom, fehér teát kortyolok, természetesen ahogy kell, ízesítés nélkül. Már régóta a Városház utcai teaboltban veszem, egy időre ugyan hűtlen lettem hozzá és különböző zöld teákkal, mate-vel helyettesítettem, de most visszatértem a helyes útra. A tea legyen fehér, mondhatta volna a krumplistésztás bölcsességéről elhíresült gazemberünk, de nem mondta, vagy mert nem ismerte ezt a nedűt, vagy mert tudta, hogy szeretett népe a Balatoni és a Szalon sör között hezitál, és őket ilyen keleti huncutságokkal megzavarni nem ildomos.
Minden korty azt súgja nekem, nem kellene ebbe most belekezdenem, de attól ember az ember, hogy néha ne hallgasson a kitudja honnan jövő homályos sugalmazásokra, s megtegye azt, amiről úgy is tudja, nem érdemes.
A minap - talán valami meccskezdésre várva - a távirányító gombjainak tartottam aerobik órát, amikor megálltam egy pillanatra. Aztán ott ragadtam, hogy megtudjam: bizonyos képviselő úr nem bánta meg, hogy bemutatott az országgyűlésben egy nem éppen odaillő nemzetközi jelzést.
Riporter asszony nagyon készségesen próbált együttműködni abban, hogy megértsük a sokat próbált urat, miközben kifejti, miért is érezte, hogy mondandójának ily módon adjon nyomatékot. Illető hölgy - bár nem néztem utána, de - bizonyosan az úrral politikailag szimpatizáló családból származhat, hiszen keresztneve abban az időben, mikor kapta, itt nálunk - miként férfi névként az Iván - egy bizonyos megszálló hatalom jelképe volt.
Jó ez a tea, megnyugtat, türelemre int. Három korty után levonom a következtetést, nem, nem várható el, hogy akit a nép választ, lényegesen különb legyen a közegnél, amelyből vétetett. A jó tea sem terem mindenütt, ahhoz éghajlat kell, talaj kell és értő kezek, melyek leszedik, kezelik.
Nos, képviselő úr középső ujját felemelve próbálta összefoglalni az őt állítólag „üvöltözve gyalázó” többségnek a véleményét. Már maga a szóhasználat is mutatja, hogy képviselő úr hogy is mondjam, furcsa közegben szocializálódott, ami még nem lenne baj, ám láthatólag ez az alapozás elég erős ahhoz, hogy későbbi tanulmányai ne írhassák felül napi kommunikációs szokásait.
Abban persze igaza van a képviselő úrnak, hogy a néptől - ha van olyan - kapta a megbízatását és úgy él ezzel, ahogy az esze vagy éppen az indulatai diktálják. Azt is gondolom, hogy nem kellene őt megbüntetni, legalábbis nem ilyen egyszerű kézzelfogható büntetéssel, hiszen, ha befizeti, akkor bizonyos körökben meghurcolt hős lesz, más körökben pedig kevesellni fogják a büntetést.
Az országgyűlés elnökétől több kreativitást várna az ember. Például hagyhatta volna most szó nélkül az esetet, később azonban így adhatná meg a szót: „Látom Szanyi úr jelzett, kérdezem: szólni is akar vagy csak bemutat?". Vagy: „Megadom a szót, kérem a képviselő urat, amennyiben van érdemi mondandója, azt ne felejtse el a trágárságok közé beszőni". És így tovább.
Egy pillanat, főzök még egy teát, addig hallgassanak egy kis zenét.
Igazából nincs erről mit írni, bár egy vérből vagyunk mi és a képviselőink, azért az ember pártállástól függetlenül szeretné azt hinni, hogy akit abba bizonyos épületbe küld, az némiképpen felette áll a nagy átlagnak műveltségben, szakmai tudásban, mentális képességekben és ne adj isten még erkölcsi téren is.
Jó ez a tea, megnyugtat, türelemre int. Három korty után levonom a következtetést, nem, nem várható el, hogy akit a nép választ, lényegesen különb legyen a közegnél, amelyből vétetett. A jó tea sem terem mindenütt, ahhoz éghajlat kell, talaj kell és értő kezek, melyek leszedik, kezelik. Nekünk ilyen jutott, akit büntetni kell, és aki büntet.
Magamnak csupán annyi jó tanácsot tudok adni, hogy mindig pontosan kell érkezni a sport közvetítésre, és nem előtte odaülni és kapcsolgatni összevissza, hogy aztán a végén ilyen szerencsétlenségekről írjon az ember, amikor írhatna a teáról is, vagy a tavaszi télben fagyoskodó rügyekről, bármiről, ami többet ér egy felemelt középső ujjnál.
