Test kontra szív
Meglepett a testem. Elengedtem, hadd menjen, érezzen, szaladjon, játsszon, felejtsen. A szívemet pedig otthon hagytam. Legalább is azt hittem. Nem, nem egyéjszakásról van szó, mielőtt bárki ítélkezne. Régen elsodort egymás mellől minket az élet, s most a tavaszi szél visszahozta Őt.
Mi, nők amúgy sem vagyunk képesek érzelmek nélkül, csak úgy… Ezt már be kellene látni mindkét nemnek. Hiába próbálunk pasik lenni, nem megy. A több tízezer éves belénk kódolt szeretni tudás nem engedi. Mert befogadók vagyunk. Ezt kár tagadni.
Szóval a szabadjára engedett testem nem várt semmit. Se megváltást, se meglepetést, se jegygyűrűt, se közös otthont. Egyszerűen kicsit ápolni akarta a kitépett szárnyú lepkéimet. Nem gondolkodtam, nem éreztem, csak érzékeltem. S ebben a pillanatban a testem elárulta a szívemet. Mert egy kézfogástól azonnal rendbe álltak a pillangók. A gyomromból elindultak lefelé. Soha nem voltak ennyien és nem álltak meg egy percre sem. Nem értem, nem értem, nem értem…
Olyan elemi erővel hatott rám, mint még senki. Választottam, gondolkodás nélkül. S talán a sejtjeim, az idegvégződéseim, a bőröm, a szaglásom, a hormonjaim jól döntenek.
Ez átírta a szerelemről, a nagy Ő-ről, a párválasztásról eddig felállított összes elméletem. Mégsem azzal érzi magát legjobban a testem, aki a nagy szerelem? Nem a szívem választ jól? Lehet. Egyre inkább ezt érzem.
Volt, hogy szerettem valakit, de „az” nem működött tökéletesen. Az ilyen kapcsolatoknak aztán vége is lett. Aztán akiről azt hittem, mindent visz, most lekörözték. Egy olyan férfi, akitől nem vártam semmit, nem kértem tőle örök hűséget, akit nem gondoltam tovább. Olyan elemi erővel hatott rám, mint még senki. Választottam, gondolkodás nélkül. S talán a sejtjeim, az idegvégződéseim, a bőröm, a szaglásom, a hormonjaim jól döntenek.
S végül a szabadjára engedett testem kézen fogta szívemet, és most együtt szaladnak tovább...
