Olaszország intő példája
Berlusconi pártjával visszatért és leckézteti Európát. Amit az unió meg is érdemel. Nagyon érdemes alaposan odafigyelni az olasz eseményekre. Pontosan mutatják azt, ami nálunk is történhetett volna, ha sikerül EU-s nyomásra Orbánt Viktort megbuktatni. Úgy, ahogy Berlusconit és a görög miniszterelnököt sikerült.
Berlusconi a II. világháborút követően a leghosszabb ideig volt miniszterelnök Olaszországban. Ez nemcsak rekord, hanem Európa e nagyon fontos országában képes volt a folyamatos kormányváltásokat megállítani, normális fejlődést és nyugalmat biztosítani.
Amikor a gazdasági válság Olaszországot is súlyosan érintette, Berlusconi más úton kívánt ezzel megküzdeni, mint Franciaország vagy Németország. Ezt az EU hatalmasságai nem hagyták neki. Kapóra jött számukra az elnök olaszos macsósága és egyéni hibái, amivel meg is buktatták. Odaerőszakolták az amerikai bankárvilágból érkezett Montit miniszterelnöknek. Aki mindent teljesített, amit az EU kért.
Úgy megszorongatta, megadóztatta az olaszokat, ahogy azt Gyurcsány és Bajnai is megtette idehaza. Nem véletlen, hogy a magyar választók szabályosan elzavarták a szocialistákat a liberálisokkal együtt. Amikor Monti az olaszoknál véghezvitte, ami a nemzetközi banktőkének és az EU-nak kedves volt, és jött volna a komolyabb, hosszabb távra szóló kormányzás, azonnal lemondott. Ahogy - ugye emlékszünk -, Bajnai is csak „átmenetileg” vállalta a miniszterelnökséget.
Monti persze elindult az olasz választásokon, de hiába pumpálták bele a pénzt, csúfosan megbukott. Nálunk is ott áll már a rajtkövön a mégis visszakívánkozó Bajnai, vagy a másik szocialista, Mesterházy. Bajnai egy ugyanolyan mesterségesen összeszedett párt-eleggyel próbálkozik, mint Monti vagy a most alig nyertes olasz baloldal.
Berlusconit lemondatták, Orbán Viktort szerencsére nem sikerült. Most zokog egész Európa, hogy Olaszország az új választások után kormányozhatatlanná vált. Kezdődni fognak újra a kormányválságok, vagy meg kell egyezni Berlusconival. Mert ők a szenátusban minden olyan törvényt megbuktathatnak, amit a kormány nélkülük meghoz. Így nem tud egy ország sem működni. Az EU bürokratái pedig képtelenek elismerni, hogy van nemzeti érdek, vannak nemzeti sajátosságok, vannak kormányok, amelyek odafigyelnek saját népükre is. Ha pedig az ilyen kormányokat nem képesek félretenni – lásd Orbán esetét -, nagyon meg vannak sértődve. És azonnal demokrácia-hiányt kiáltanak. Ahogy Olaszországban is tették.
Monti persze elindult az olasz választásokon, de hiába pumpálták bele a pénzt, csúfosan megbukott. Nálunk is ott áll már a rajtkövön a mégis visszakívánkozó Bajnai, vagy a másik szocialista, Mesterházy. Bajnai egy ugyanolyan mesterségesen összeszedett párt-eleggyel próbálkozik, mint Monti vagy a most alig nyertes olasz baloldal. Ők pedig – amint a kormányon meglépték, amit az EU és a bankárvilág megkövetel -, majd szépen lemondanak. Mondván, hogy kormányozhatatlan az ország. Ahogy lelépett 2010-ben Bajnai is.
Vagy bízzunk netán Mesterházyban? Aki nagy elánnal bocsánatot kért az erdélyi magyaroktól a 2005-ös tetteikért, majd egy hónap sem telik bele, és pártgyűlésükre meghívja szónoknak azt a román miniszterelnököt, aki az utóbbi idők legkeményebb magyar-ellenes lépéseit vezette be. Ilyen kormányfőkre vágyik az Európai Unió? Mert mi nagyon csak nem.
Egyértelmű, hogy meg kell akadályozni majd a magyar választóknak is minden olyan törekvést, ami a nemzeti érdekünk ellen van. Nem léphetünk az olasz útra. Semmi nem lenne rosszabb, mint egy más érdekeket kiszolgáló, politikailag, emberileg erőtlen kormány az ország élén.