Halotti beszéd
Igen sok órát töltöttem már e blog írásával. Most végigszámoltam: talán teljes két napot is kitesz. Másfél év alatt 2x24 órát. Igazán nem sajnálom. Néha fáraszt, hogy megint csütörtök, s fel kell adnom. De ez mégis valami személyes beszélgetés az olvasókkal, kikkel soha nem találkoztam, s nem tudom hányan vannak. Szívesen teszem!
De most én kérnék 5 perc igazi figyelmet, emberséget. Egy blog, e blog előítéletmentes végigolvasását!
A történet egyszerű: meghalt egy barátom, hétfőn temetjük. 91 éves volt, s mindezt tökéletes szellemi frissességben. Isten ajándéka, szokták volt ilyenkor mondani. Sajnálom, hogy én csak vagy 12 éve ismertem.
Egyszer előadást tartottam Budaörsön. A végén, a kérdések idején kijött az első padsorból egy pici ember. Én a pódiumon, ő a pódium előtt felfelé nézve az alig 160 centiméterével. S harminc másodperc alatt feltett 3 kérdést – átfogva egész előadásom ívét -, s én csak kapaszkodtam, s 3 percembe tellett, míg - igaz, minőségben, de - megválaszoltam.
Aztán sokat találkoztunk, néha többen, de messze nem eleget. Túl kevés időnk volt, s túl távol voltunk. De a bölcsesség szele, melyet hordozott, s a rövid idő alatt átadható tudás és történelmi tapasztalat súlyosan megérintett. A „nagy öregek” egyike a XX. századból. Én még találkoztam néhánnyal!
Nem hiszem, hogy panaszkodni vagy szégyenkezni kellene saját generációnknak sem! Két diktatúra, s „a múltat végképp eltörölni” kultúra megsemmisítő jelszava és gyakorlata ellenére köszönjük, mi magyarok még megvagyunk, bár létszámban és visszaemlékezésben némileg hiányosan.
Barátom – s másik, korábban elhunyt közös barátunk – nekem sokat visszaadtak a múlt hiányzó emlékei és tudása köréből.
Ők különleges példányok voltak a nagy múltú két háború közti piarista diáknemzedék közül, olyanok, ki még megélhették Sík Sándort és a 33 születésnapján megkeresztelkedett Radnóti Miklóst.
Nem véletlenül említem, bár ha magyarságomról vallok, Radnóti nekem mindig zászlóvivő.
A „Razglednyicák” kis kötete sok évig ágyam lábánál feküdt, s virradat után ki tudja hányadszor olvastam az eclogákat.
Túl kevés időnk volt, s túl távol voltunk. De a bölcsesség szele, melyet hordozott, s a rövid idő alatt átadható tudás és történelmi tapasztalat súlyosan megérintett. A „nagy öregek” egyike a XX. századból.
Sokszor vádoltak már antiszemitizmussal vagy filoszemitizmussal. Kinek családját – magyar főnemesként – együtt telepítik ki - múlt héten számolgattuk egy konferencián kb. 20% zsidóval, kik éppoly üldözöttek voltak Rákosi idején, mint mi -, annak lehet véleménye a Moszkvából érkezett és hitüket tagadó galíciaiakról, de aki egyszer a közös sorsot megélte, az sem antiszemita, sem filoszemita. Egyszerűen magyar.
Mint barátom, kit hétfőn temetünk, ki igaz és cselekvő magyar volt, mélyen hívő katolikus, s kit a magyarságot oly mélyen sújtó hitleri diktatúra egykor származása miatt a sárga csillag hordására kötelezett.
Én ezzel az igazán szermélyes bloggal csak egy apró üzenetet szerettem volna közölni arról, hogy a világ és a történelem nem feltétlenül olyan, ahogy bemutatják. És igen fontos, hogy a múltat valóságban ismerjük meg, mert az a tiszta jövőkép záloga.
