Szerkezetátalakítás
Bizony, nekem némi időbe tellett, hogy megértsem a regnáló kormány politikáját. Az új Alkotmány szükségessége nyilvánvaló volt, s az is, hogy arra alapozva meg kell hozni a 2/3-os törvényeket. Ettől kezdett összeállni jogrendszerünk alapja. Bár egy közigazgatási alapvizsgánál többel nem rendelkezem, egészen jól követhető volt, ami történt.
A pénzügyi válság kezelése is nagyjából látható volt: ritkán szoktam bármilyen kormánynak helyeselni, de amit az államadósság és a svájci frank hitel ügyében alakítottak, nem akármi teljesítmény volt. Igaz, kihívták a világban a multik haragját. És túlélték. Mi lettünk ugyan a fekete bárány, de sokkal életképesebbek vagyunk ma.
A lengyel értelmiség szerint az egyetlen használható stratégia nálunk található, sőt egy neves román közgazdász szerint is, s az Egyesült Királyságban is hallatszanak hasonló hangok. Persze a „mértékadó” sajtó még mindig hörög, Paul Lendvai, Kádárék csúcsügynöke pedig az osztrák televízióban reklámozza ördögadta hazánkat.
Az, hogy kimásztunk a bányász béka ülepe alól és a görög helyzetből, arról mélyen hallgat a nemzetközi sajtó. Igaz, ebben közrejátszott, hogy a multik már nem tudnak annyi milliárdot kiemelni, euróban, sőt tavaly még fizettek is. Apránként kiszabadul a csuklónk a húsbavágó bilincsből, de az asztalra több még alig jut.
Most a rezsicsökkentés a mindennapi téma. Néha már unom a médiában, csak hát beleláttam a kezdetekbe is. Hadd idézzem a gázrészvények példáját. A TIGÁZ önkormányzati részvények közös értékesítésének (253 önkormányzat) egy véletlen találkozó után, egy MSZP-s polgármesterrel (!) én voltam az elindítója. Ez volt Európa 1996. évi privatizációs sztorija. Több mint kétszeresére vertük felaz árakat! Hoztunk vagy 10 milliárd forintot megbízóinknak, az önkormányzatoknak. De ki kótyavetyélte el zsebükből ennek többszörösét? A szálak Somogyba vezetnek, s megígérem, nem én fogom kibogozni!
Apránként kiszabadul a csuklónk a húsbavágó bilincsből.
De hiába telefonáltam többször errefelé, hogy még lehet nem keveset menteni! Somogyból, Baranyából, Tolnából nem jött válasz. Pontosabban Pécset volt egy tárgyalásunk. Találkozó a dilettantizmussal! 1996 körül. Amit Horn és csapata elveszejtett, most - igaz, nem olcsón, de - visszaszerzik Orbánék. Innen kevesebb nyereség áramlik külföldre, Önöknek meg kevesebb lesz a számlájuk. S a megyei tervezés tényleg lejut a megyék szintjére; végre 45 év tervgazdálkodás után, és járások szintjén fogalmazódik újra a jövőkép.
Nem tisztem dicsérni sem pártot, sem kormányt! De el kell ismerni, ami jó, s kritizálni, ami nem.