Kapunyitási pánik
Január az év első hónapja. Nevét Janusról kapta, aki a kezdetek, a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában.Hozzá imádkoztak a rómaiak minden fontos tettük előtt. „Janus-arcú” kifejezésünkben mai napig velünk él – még ha csak tudatunk alatt is.
Ez a kifejezés manapság valamilyen álcára, valami olyan kettősségre utal, amely a kétarcúsággal párosul, de csak azért, mert az évszázadok során elfelejtődött a szimbólum a valódi jelentése. Az egykorú ábrázolásokon Janus két szakállas férfifejjel ábrázolva látható, mintha a fejek tarkójuknál összenőttek volna. Az egyik arc gyakran öreg vonásokat visel magán, a másik azonban még ifjú. Mindent látnak – visszafelé, a múltba, és előre, a jövőbe tekintve.
A jó kezdet fél siker - ahogy a mondás is tartja. A fél siker, a fél arc, de a teljes sikerhez a másikra is szükség van: az eredmények, a sikerek mögött ott a múlt, a befektetett energia… Ezért, amikor valami új dologba kezdünk – vagy nekiindulunk egy következő ciklusnak, újévnek –, amikor a két világ, a múlt és a jövő világának kapujában vagyunk, meg kell állnunk és időt kell szentelnünk az előkészítésére.
Rómában ezért Janusé volt az egész január hónap. Innen a ma is tartó késztetés, hogy januárban le lehet tenni a régi terheket, le lehet vonni a következtetéseket, megőrizve a tanulságokat. Rendezhetjük a sorainkat és egyben felkészülhetünk a tavaszra, a rügybontásra, a megújulásra. Január tehát a kapu. Januárban mindenki egy új világ, egy új esztendő kapujában áll. Nézünk előre, az ismeretlenbe, amit még alakíthatunk, és látjuk a múltat is, amelyen már nem tudunk változtatni.
A kapu szimbolizálja az átjárást két állapot, két világ között, az ismert és az ismeretlen, a fény és a sötétség, a gazdagság és a szegénység között.
Minden kapu - a kézzelfogható és a szimbolikus egyaránt - egy határ, hiszen mindig jövünk valahonnan, és tartunk valahová. Az ismertből az ismeretlenbe.Talán éppen ezek miatt az építészetben a kapu az egyik legfontosabb kifejezőerő. Gondoljunk a középkori templomok gyönyörűen faragott kapuira, a népi építészet székely kapuira, a hadvezérek diadalíveire – és sorolhatnám. A kapu a határ: a kint és a bent között, az utca és a kert között, a közös és a saját között.
A kapu szimbolizálja az átjárást két állapot, két világ között, az ismert és az ismeretlen, a fény és a sötétség, a gazdagság és a szegénység között – a mennyország kapuja pedig az élet és a halál között. A kapu rejtélyre, de egyben lehetőségre is nyílik – ha átlépünk rajta.
Lehetőségekben és eredményekben gazdag boldog új évet és évkezdést kívánok!