Hull a hó, hull a hó, unokázni jaj, de jó!
Hát leesett! Ki-ki vérmérséklete szerint fogadta a hulló pelyheket. Voltak, akik örültek neki, és már azon törték fejüket, hogy irány a havas lejtő. Vaxolni kezdték a síléceket, leporolták a szánkókat. És irány a sí- és ródlipálya, na meg a hütte!
Mert bizony vannak olyan télbarát sportemberek, akik szívesen kikísérik családjukat a pályára, de a melegedőnél és a forralt italoknál tovább egy lépést sem. De van a másik fele, akinek a havazás kőkemény munka! A csúszós utak letakarítása, a közlekedési biztonság biztosítása. Tisztelet mindazon embereknek, akik a nap minden órájában ránk vigyáznak.
| Téli mese |
|
Pihe, pihe, hópelyhecske |
Ilyenkor a meteorológiai szolgálat kiadja jelzéseit, amit a legtöbb ember betart, de néhányan fittyet hánynak a figyelmeztetéseknek. Felelőtlen magatartásukkal veszélyeztetve önmaguk és mások testi épségét.
No, de kanyarodjunk vissza a címhez! Egy nagypapa legnagyobb öröme, ha unokáit beavathatja a tél örömeibe. Beszereztük a megfelelő kelléket és irány a szánkózásra alkalmas domb. Messzemenően figyelembe tartva, hogy még véletlenül se legyen gépjárműforgalom a környéken. Nos, hát az én picikéim ujjongva vették birtokba a szánkót és élvezték lecsúszás örömeit.
Papa! Még egyszer! Még egyszer! Visítva csúsztak le a dombon, a papa meg csak húzta fel őket újra meg újra. Mikor elfáradtunk, egy kis hógolyózás következett és az elmaradhatatlan hóemberépítés. Lassan besötétedett és véget kellett vetni a szánkózásnak. Egy boldog nap után indultunk hazafelé. No, persze a kérdés feltéve: ugye, papa holnap is kijövünk?