Advent!
Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: az Úr eljövetele. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát.
Hol vannak azok a karácsonyok, amikor még a karácsony a szeretetről, a családról szólt? Amikor még otthon díszítették a fenyőfát. Csomagolták a diót, fényezték az almát, papírból vágott füzéreket festettek. A családfő megrázta a kis csengettyűt és a fa köré sorakozott a család apraja-nagyja. Apró kedves kis ajándékokat készítettek a gyerekek, a szülők apró figyelmességgel fordultak egymáshoz. Egy könyv, egy sál vagy nyakkendő.
A karácsonyi menü is a hagyományokat követte. Falun általában ekkor volt a disznóvágás. Ilyenkor került az asztalra a töltött káposzta, a beigli vagy a vidéken hagyományos mákos vagy diós kalács.
De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik egyedül vannak, mert idősek elesettek, vagy épp az utcán kénytelenek élni.
Mai világunk a pénzről, a fogyasztásról szól. Mindenki rohan, lökdösődik és próbál túltenni a másikon. A szeretet devalválódott. A gyerek a csúcs mobilt, vagy a legújabb technikai csodát követeli. Az ünnepek elmúltával döbbenünk rá: megint eladósodtunk és még csak örömet sem okoztunk.
Menjünk vissza az eredeti jelentéshez! Újragondoljuk, hogy várunk valakit. A gondolat repítsen vissza Betlehem, „a kenyér háza” városába, tekintsünk be az istállóba, ahol nem a fényűzés, hanem a család volt jelen. Álljuk a fenyőfát körbe, fogjuk meg egymás kezét és szeressük egymást! És ez az ünnep elmúltával se szűnjön meg.
De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik egyedül vannak, mert idősek elesettek, vagy épp az utcán kénytelenek élni. Segítsünk nekik lehetőségeink szerint, hogy érezzék ők is egy családhoz az ország nagy családjához tartoznak.