Születésnapi levél, egy elmaradt születésnapra
Vannak dolgok, amiknek nem szabadna megtörténniük, és vannak, amiknek meg kellene történniük. S van, hogy a kettő majdnem egy, ám az egyiktől nem lehet a másik. Az ember ilyenkor nem tehet mást, csak gyertyát gyújt, s arra gondol milyen lett volna, ha...
Ha a sors kegyes és megadja, de néha nem kegyes.
Most lenne 80 éves. Tervezgettük, hogyan tegyük emlékezetessé, széppé, olyanná, amilyennek egy 80 éves, a munkában nem megfáradt, hanem megedződött, még mindig a holnapot tervező, fát ültető aktív ember születésnapjának lennie kell.
Augusztus elején még fát hasogatott, 6 köbméter, 30-40 cm-es cserfát négyelt fel. Mikor mondtam, várjon a hétvégéig, akkor segítek, csak nevetett, „elbírok még vele”. És elbírt. Aztán pár hét múlva ledöntötte a betegség. A műtét után néhány napig még bíztató állapotban volt, vidáman próbált ellenállni, de ez egyszer kifogott rajta a sors.
Pedig volt miben edződnie, kiskamaszként a mai Szlovákia területén érte a háború. Mesélt az oroszok Vágba fúló lovairól. Arról, hogyan foglalták le a helyiek lovait, köztük az övékét is. Az elhajtott csikóról, amit ő, a 13 éves gyerek seprűnyéllel felfegyverkezve próbált visszaszerezni. Akkor még kegyes volt hozzá a végzet, az orosz katonák nem lőtték le, csak kinevették.
Az égi mezőkön biztosan találkozott már Katona Miklóssal, aki az áttelepített, az új házat kereső éhes gyereknek egy csupor tejet adott.
Meséiben ott volt a Rákosi- és a Kádár-rendszer összes visszássága, utálta azt a képmutató világot, ám megpróbált humorral viszonyulni hozzá. Régen az Eszterházyak vadásztak, ma meg a szarháziak. Nem tudom, honnan a mondás, én tőle hallottam először.
Régen az Eszterházyak vadásztak, ma meg a szarháziak. Nem tudom, honnan a mondás, én tőle hallottam először.
Ő mesélt az egyszeri traktorosról is, akinek sikerült a buzgó munkalapírás közben 26 órát összeírnia, Alsó mező 8 óra, Felső mező 4 óra és így tovább. Nevetve mesélte, hogy a delikvens nem értette, hol a hiba, csak hajtogatta: nem aludtam egy szemhunyást sem.
A szőlő volt a mindene, tavasztól őszig művelte, szinte simogatta. Néha a Medgyessy-létráról közözte, máskor a vashordóra tett hokedliről. Ha azt mondtuk, le ne essen, csak nevetett, "ne féltsetek engem".
Az ominózus létra is a humorérzék bizonyítéka volt, az emlékezetes 19.000 Ft-ból vette, az útelágazódásos miniszterelnök Júdás-pénzéből. Így lett Péterünk az egyetlen politikus, akiről létrát neveztek el.
Már nem néz ki az utcára, várva, hogy mikor érkezünk, csak a kutya, a Pajti ugat, ha a hídra kanyarodunk, de már ő sem olyan lelkesen.
Már nem néz ki az utcára, várva, hogy mikor érkezünk, csak a kutya, a Pajti ugat, ha a hídra kanyarodunk, de már ő sem olyan lelkesen.
Ez a születésnap elmarad, pedig megérdemelte volna ő is, mi is, de az élet nem mindig úgy értékeli az érdemeket, ahogy szeretnénk. Leélt majdnem 80 évet jó erőben, kórház nélkül. A nehézségek idején sem csüggedt, bízott abban, hogy szorgalommal, munkával és jó kedéllyel minden baj legyőzhető.
Kihozta az életéből, ami benne volt, kitelepítettként új hazára lelt, elégedett volt azzal, amit elért. Soha nem panaszkodott, az unokáit imádta, s büszke volt rájuk. Elképzelem a soha el nem készülő képet, amint a torta előtt őket átölelve mosolyog.
80 gyertya helyett egy ég a szobában, Varga János, rád emlékezünk.