Durva történet kemény kérdésfeltevésekkel

Egy 14 éves arra futó leány a gyöngyvirág erdőben gyöngyvirágnyílás idején megerőszakoltatott, elvesztette szüzességét, kétszeres konkrét erőszak után végképp megaláztatva, kétszer orális szexre lett kényszerítve. Aztán elmenekült, eszméletét vesztette, s egy erdész talált reá.

áldozatAz elkövetők közül az idősebb, egy 60 éves hajléktalan többszöri erőszakos közösülés miatt már többször ült börtönben. Az általa hónapokkal korábban felkarolt 16 éves, nevelőotthonból eltávozott fiatal pedig - úgy tűnik - megfelelő és felkészült tettestársa volt.

Ami a következményeket illeti:

A szerencsétlen leány szenvedésén és görcsein talán avatott kollégáim sokat tudnak segíteni, de női önbecsülését és emberi méltóságát aligha sikerül valaha is teljesen helyreállítani.

Az USA nem kevés tagállamában a két tettest feltehetően halálra ítélik és másfél évtized után méreginjekcióval kivégzik. Idehaza is aligha lehet 15-20 évnél kevesebb az ítélet. Az ítéletben lehet mérlegelés, akár enyhítés, de az áldozat szenvedésén és megaláztatásán soha. Alig lehet kétséges, hogy az ítélet csak határozott, jogszerű és következetes lehet. Ez az áldozaton azonban aligha segít.

Nincs kétségem, hogy az elkövetőknek aligha lehet enyhítő körülmény, egy jogállamnak kemény kereteket kell szabnia. De mi azért elgondolkodhatunk, ha indulataink engedik: ettől még semmi enyhítő körülmény nem keletkezik!

És ez itt már ténylegesen és szimbolikusan is a kiszorultak lázadása. És mindkét fél vesztes: 
A gyengébb örök életre, a másik kettő 15-20 évre.

Ha megnézzük a tetteseket:

Az idősebb, a 60 éves már többször ült nemi erőszakért. Visszaeső: súlyosbító körülmény. A fiatalabbat – talán életében először – valaki társként fogadta el. Igaz, bűnözőként. Sullivan angol pszichológus szerint sokan gyakran azért válnak bűnözővé, hogy társak lehessenek egy közösségben.

áldozatNe fogadjuk el, de gondolkodjunk: mindkét durva tettes  gyökeresen kilógott a társadalomból, igazán periférián lévő emberek. A társadalom alapvető értékeinek minden hiányával. Benne a női kapcsolatok hiányával is.

S megszerezték, maguk alá gyűrték a nőt, a gyűlölt társadalom szép képviselőjét. S nem elég a kielégülés! Az orális szex ebben a helyzetben nemcsak kielégülést hoz, de egyben a másik totális megalázását is.

És ez itt már ténylegesen és szimbolikusan is a kiszorultak lázadása. És mindkét fél vesztes: 
A gyengébb örök életre, a másik kettő 15-20 évre. Ez a nagy játszma nemcsak egy pillanat műve, vagy előre megfontolt vágykielégítés. Itt a társadalom iszonyú feszültségei is találkoztak: a majd 70 év alatt felborult társadalomé. Ilyen esetek mindig lesznek. De gyakoriságuk itt történelmi termék. S nálunk igen súlyos volt a történelem!