A szfinx orra
Állítólag a Szfinx orrát Napóleon katonái ágyúzták piszére. Hogy ez a tett történelmileg hasznos figyelemfelkeltés volt-e, én nem tudom. Mint ahogy József Attila sem tudta, mi fenyeget az estek csipkés árnyain. Ám azt nem állíthatom, hogy szoborrongálás ürügyén a döntés indoklását olvasva, mint romló halról a legyek, szétszállnának tőle álmaim, ettől nyugodtan alszom.
Mit hadoválok itt? Csupán azt, hogy a siófoki bíróság egy kis faluban álló szobor piros festékkel történő leöntését, társadalmilag hasznos figyelemfelkeltésnek minősítette, mintegy mentegetőzve, hogy elkövetőjét, ha minimálisan is, de el kell ítélnie.
Az ominózus szobor Kerekiben áll, s aki leöntötte nem más, mint a kaszinótojással nyilatkozatot kenegető ügyvéd. A szobor egyébként Horthy Miklóst ábrázolja, s a fából faragott királyfi analógiáját folytatva fából faragott lovas tengerészként kívánt volna bevonulni a magyar kultúrtörténetbe. Ám a gasztronómia némely elemét gerilla marketinggel népszerűsítő ügyvéd másként gondolta, s egy hajnalon gépkocsiba ült, 150 km-t autózott, hogy aztán a fakormányzót annak rendje, s módja szerint nyakon öntse piros festékkel.
Igazából én még elítélni sem tudom a tettét, magyarázni meg végképp nem. El nem tudom képzelni, mi mozgat egy tanult embert, amikor egy általa akár súlyosan megítélt személy szobrát indul megrongálni. Pakisztánban és Afganisztánban szokás mostanság szobrokat felrobbantani, ez tulajdonképpen annyi, mint tűket szurkálni a woodoo babákba, hogy kárt okozzanak a megmintázottnak. Azért az ember mást várna a táliboktól és mást egy fővárosi ügyvédtől. Persze lehet, ő az egy magyar nábob analógiájában gondolkodva az egy magyar tálib akart lenni. Lehet, sikerült neki, hiszen én - aki nagy ívű nemtörődömséget tanúsítok pesti ügyvédekkel szemben- is írok róla.
Azon azonban elgondolkodtam, hogy a kaposfüredi halakat tönkretevők is ilyen megértő bánásmódra számíthattak volna a bíró úrtól, vagy őket keményebben büntette volna, hiszen ők alkohol, s nem feltűnési viszketegség mámorában cselekedtek.
Amúgy nagy divat manapság történelmi személyiségek szobrai kapcsán azok szerepéről vitatkozni, ebből Siófok sem maradt ki, így a Balaton fővárosa jelző után immár a szobrokon vitatkozók városának is hívhatnák.
Tanulságos emlékem még a témában, amikor a színházraktár bontásakor a munkások fejszékkel aprították miszlikbe az ott talált hungarocell szobrokat. Köztük a 3 m magas Sztálin-szobrot is, melynek fejét csak egy fotó erejéig sikerült megmentenem. Lehet, a munkások is tálibok voltak, ez keresztbe tenne az ügyvéd úrnak, mert így csupán a nyolcadik magyar tálib lenne, s nem az első.
Ügyvédünk eztán, minden Húsvét táján, az éneklő ovisok dalának hallatán, somolyoghat a bajsza alatt, igen, gyerekek, a bácsi tálib, de lehetne ingyom-bingyom is.